A színház, a színház, a színház angyalom...

A negyvenes évek színházi életéről, annak néhány mozzanatáról szól ez az újabb, képzeletbeli lapszemle.

Kezdjük mindjárt egy '42. szeptember 27-én megjelent hírrel. Pénteken kapunyitás a színházban, közli a hirdetés. Ekkor már Nagyváradon van az új társulat, Putnik Bálint igazgatóé, aki immár negyedik évadát kezdi a színházban. Ez a szezon ígérkezik a legeredményesebbnek, a hirdetés írója szerint, mivel nívóban és szám szerint is a legjobb és nagyszámú  társulatot hozta össze az igazgató, különös figyelmet fordítva a prózai színészekre. Az évad meglepetése ugyanis az, hogy sok lesz az igényes, prózai darab. Az első bemutató az Ember tragédiája, melyben a közönség megismeri Lovassy Klárit és Horváth Jenőt, aki színész és főrendező is. Szombaton a Tragédiát ismétlik bérletes előadásban, vasárnap pedig bemutatkozik az operett társulat is, a Mária főhadnagy című operettben. 

Amint a továbbiakban látni fogjuk, a társulat vezetése komolyan vette az ígéretet, miszerint értékes darabokat játszanak, hiszen a december 10-én megjelent műsor szerint péntek este, a Bánk Bánt játssza a társulat, kedden este pedig a budapesti rádió élő adásban közvetíti a Cornevillei harangok című operettet. Közben, szombaton, Bókay János Feleség című vígjátékát mutatják be. 

Ugorjunk egy kicsit, de csak december 22-ig, amikor érdekes kérdést tesz fel a névtelen cikkíró, jelesül azt, hogy hogyan fogadja majd Várad az ideérkező kolozsvári Nemzeti Színház balettkarát. Nos, az előkészületek arra utalnak, hogy ritkán látott élményben lesz része a nagyérdeműnek, ugyanis a városba látogató báró Kemény János szerint, " olyan műsorral jövünk, ami világvárosi, mert tudjuk milyen igényes az itteni közönség". A főigazgató ígérete szerint, ha a közönség megértéssel fogadja a balettkart, akkor már januártól az operatársulat is megkezdi a rendszeres előadásokat színházunkban. Elsőre a Pillangókisasszonyt, a Bohéméletet, majd a Toscát mutatnák be, majd később, a nagyobb személyzetet foglalkoztató nagyoperákat is elhoznák Váradra. Szóval, a váradi színház és a város kultúrtanácsa mindent megtesz a sikerért, már csak a közönség lelkesedésén (és tegyük hozzá, a zsebén is) múlik minden, zárja a cikkíró írását. Hogy mi volt a vendégjáték utóélete, majd talán egy másik lapszemlében szerepel, de a kolozsvári prózai társulat sikertelen vendégjátékáról, a lap február 12-én megjelent számában olvashatunk. Történt pedig, hogy a Kolozsváriak, Illés Endre Törtetők című darabjával lépett fel, Mihálffy Béla igazgató fellépésével, igencsak mérsékelt anyagi sikerrel. A lapok természetesen tisztázni szerették volna a sikertelenség okát, ezért vagy az emelt helyárakat, vagy a kellően erős hírverés hiányát, sőt a darabválasztást is felhozták okként. Ezt olvashatja az, aki utánanéz, a kolozsvári Keleti Újság hasábjain is, azon apropóból, hogy a kincses város társulata újra vidéki kiszállásra indul. Kemény báró, a társulat főigazgatója szerint minden rendben volt a darab egyeztetésével, a hírveréssel is, így aztán az elért kis siker inkább erkölcsi mint anyagi. Az igazság kiderítése már nem az utókor feladata. 



Egy másik februári lapszámban (iksz) aláírással egész hasábos írás szerepel, "Egy színházi levél margójára" címmel. A cikk hosszan foglalkozik Egyed Zoltánnak, a Film Színház Irodalom című hetilapban megjelent, a nagyváradi színházzal foglalkozó írásával. A hetilapban szereplő írás, tulajdonképpen egy interjú Putnik Bálint váradi színigazgatóval. A cikkíró igyekszik rámutatni az Egyed Zoltán írásában jelentkező ellentmondásokra, ezért néhány megjegyzéssel szeretné azokat "helyre tenni", a váradi olvasók tájékoztatására. Íme a legfontosabb! " Tehát a péntek, szombat, vasárnapon kívül, a csütörtök is az operetté, a hétfő a népművelési előadás (?) is inkább az operetté, mint a prózáé, a szerda, kedd pedig, ha nem vendégjáték, szintén az operetté?. Ezt így indokolja meg Putnik igazgató: " a nagyváradi közönség inkább a zenés, táncos produkciók iránt érdeklődik, ami érthető is, hiszen még nem alakult ki egy olyan nagy réteg intelligencia , amely erőssége lenne a prózának". Ha a színház kiszolgálni akar, akkor a színigazgatónak van igaza, hiszen ha a közönség könnyed táncos darabokat akar, azt adjanak neki., írja a szerző, de ugyanakkor megjegyzi, ha az intelligencia mércéje a színdarabok igényével mérhető, akkor nagyon rossz véleménye van az igazgató úrnak Nagyvárad közönségének intelligenciájáról. Ezután szinte természetes, hogy a közönség neveléséről is szól a cikk, hiszen mint olvashatjuk, nem is annyira nevelni kellene, mint inkább ki kellene épülnie egy igényes, színházba  járó rétegnek, de inkább egy színpártoló közönségnek. Ennek hiányára vezethető vissza a kolozsvári prózai társulat, szinte üres házas vendégjátéka.

Lám-lám, nincs új a nap alatt, hetvenhárom esztendő után is ugyanazokkal a gondokkal küzd egy középszerűvé, vidéki kisvárossá vált város, amúgy jóakaratú színházának vezetősége és társulata.

Forrás: Nagyvárad napilap

Farkas László

Nagyvárad