Ady Endre és a foci

Érdekes kis írásra bukkantam a Nemzeti Sport 2015. december 24-én megjelent retrómellékletében, mely Ady Endrét a labdarúgással próbálja kapcsolatba hozni, úgy tűnik, nem is eredménytelenül. Az ominózus cikket Csillag Péter jegyezte, jómagam ebből inspirálódva igyekszem ezt, a nagy költőnk életéhez kapcsolódó kuriózumot, a nagyváradi Ady-rajongókkal megismertetni.


Mint az életrajzokból tudjuk, Ady sem sportkedvelő, sem pedig csapatjátékos nem volt. Egy 1899-es sajtóhír szerint mégis játszott Debrecen első futballcsapatában. Akkor, a Debreczeni Főiskolai Lapok tudósításában, a harmadéves joghallgató neve Adi Endreként szerepel. Az Érmindszenten született költő ennek a lapnak szerkesztőségi főmunkatársa volt és…”nevének helytelen formában történő írása ellenére más személy nem lehetett, mint a jelzett futballista”…írja Sándor Mihály A debreceni futball képes kalauza című könyvében. A debreceni futball klub alapítóinak szabad, liberális gondolkodása is egybe eshetett a költő ilyen irányú beállítottságával, modern utakat kereső gondolkodásával. A debreceni futball kalandról megemlékezik a Keletmagyarországi Sporthírlap 1921. május 21-én megjelent száma. ” A magyar poézis nagy reformátora, minden újítás lelkes barátja tehát akkor sem tagadta meg magát, amikor sportról volt szó. Az elsők, a kezdők, az úttörők közt volt itt is.”.  Mivel testi ügyességével sosem tűnt ki, nem tudott kibontakozni a labdarúgásban sem. Nagykárolyi negyedikes gimnazistaként nem csak németből, de tornából is csak elégségest kapott. Egy gyermekkori baleset eleve esélytelenné tette minden fajta sporttevékenységre. Erre utal N. Pál József irodalomtörténész is:
„Egyszer szülőfaluja határában, a befagyott Ér pataknál játszott és beszakadt a jég. Sokáig nem tudta kiszabadítani a lábát, elfagytak az ízületei, emiatt egész életében csámpásan járt. Ha száz métert kellett gyalogolnia, inkább hívta a fiákert. A debreceni sajtóhír szerint ugyan tagja volt az alkalmi kollégiumi csapatnak, ám valószerűtlen, hogy aktívan és rendszeresen futballozott volna. Az idő tájt, a Debreczen című lapnál dolgozott újságíróként, nyitott volt mindenre, ami újat jelentett, vonzódása ebből a szempontból érthető a labdarúgás iránt. Azonban sem verseiben, sem cikkeiben, sem metaforáiban nincsen nyoma annak, hogy követte volna később a futballt. Egyedül a Dalok a labdatérről című alkotásában köszön vissza a labdajáték, de ennek élménye éppen a kirekesztettség.”


Íme a vers, amely a méta népi játékot idézi, és amiről Valachi Anna, az Eső irodalmi magazin 2001/1. számában megjelent tanulmányában úgy véli, hogy a költő tanulmányi előmenetelében kibontakozó becsvágya, szorgalma, esti ivászatok során mutatott helytállása a példája annak, hogy: „…a labdatérről kiszorított, tornából fölmentett – fizikai értelemben korlátozott képességű- Ady miképp feledtette társaival testi tökéletlenségeit, gyerekes daccal, csak azért is megmutatva: szellemileg különb a többieknél.”


Dalok a labdatérről
I.
 Valamikor labdatéren
Hét fiúk ha összekaptunk sorshúzáson,
Ki az az egy nem osztozó
Labdaverő boldogságon,
Ki az az egy, ki ne játsszon,
Engem dobott ki a sors,
Mindig engem, mindig engem.
Kövér könnyel, sóvár vággyal
Víg hat körül leskelődtem, ténferegtem.
Most is, most is víg hat körül,
Kik nem hatan: százan, ezren
Labdát vernek víg-feledten,
Csak úgy kussoltat a sors,
Mindig engem, mindig engem.

II.
Ni, most a labdatéren
Milyen gyorsak a fiúk
És még szebben kacagnak,
Miként a régi hatok.
Milyen, milyen szent volna
Utódomat meglelni,
A kitudott, kis senkit,
Fölösleges nem-játszót
És szólni hozzá vigan:
»Fiacskám, meglátod majd,
Lesz egy nagy labdajáték
S ott te leszel a vezér,
Repülsz, miként a labda
S rikoltsz, mint egy víg rigó
S ha majd nagyon elfáradsz,
Keresed a hatokat,
Keresed s nem találod:
Így van ez jól, fiacskám.
Régi hét fiúk közül,
Íme, engem tartott meg
A fő-fő Labdaverő
S a többit szépen, ifjan
Kiverte a játékból.«
Így szólnék utódomhoz.
De bár bejártam százszor
A régi labdateret,
Nem lelem, nem találom.
Talán más most a világ,
Nincs játékból kitudott
Csenevész, sárga fiú.
Pedig, nagy Labdaverő,
Én titkos, nagy Jehovám,
Úgy szeretném az ilyet
Mindet összegyűjteni
S egy vígságos játékban
Egy utolsót játszani.

Érdekesség, hogy a fiatal joghallgatót és újságírót éppen Pásztor Bertalan, a híres Nagyváradi Atlétikai Klub későbbi elnöke, a nagyváradi futball felvirágoztatója csábította át a Szabadság című napilaphoz Nagyváradra. A családtörténeti adalék, hogy míg Ady Endre közömbös volt a futball iránt, öccse, Ady Lajos egyenesen megvetette a sportágat. Olyannyira, hogy panaszos, sőt haragos cikket írt a Keletmagyarországi Sporthírlap 1924. szeptember 22-i számában, melyben felszólítja a Debreceni Tudományi Egyetem igazgatóságát, arra, hogy ” saját hatáskörében tegye meg a szükséges intézkedéseket, a labdarúgó sportnak kellő határok közé szorítására.”, éspedig azért, mert: „ A tanulók jelentékeny csoportja minden felesleges idejét vagy a futballsport tényleges gyakorlására, vagy pedig meccsek látogatására fordítja, s igen sokan tanulmányi kötelezettségeiket is, csak ímmel-ámmal végzik.”
(Forrás: Nemzeti Sport 2015. december 24. csütörtök Népsport retrómelléklet. Szerző Csillag Péter.)

Farkas László, Nagyvárad

A cikk megjelent a Reggeli Újság 2017. augusztus 9., szerdai számában:
http://www.reggeliujsag.ro/ady-endre-es-a-foci/