Amiről a városban beszélnek (2.)

Múlt héten azzal fejeztem be a Katona Béla által 1936-ban írt, a Szabadság címû napilapban megjelent heti összefoglaló szemlézgetését, hogy folytatni fogjuk a Tabéry Gézával megtörtént esetet.
Történt pedig, hogy Tabéry, aki abban az idõben a lap egyik szerkesztõje volt, levelet kapott Budapestrõl, Márffy Ödönnétõl, Csinszkától.


A szerkesztõségi telefonhoz hívták Tabéryt az újságíró klubból, a vonal másik végén pedig így mutatkozott be a hölgy: „Levelet hoztam önnek Budapestrõl. Péchy Józsefné vagyok s a levelet egy közös és drága ismerõsünk írta."

Az újságíró kapta a kabátját és pár perc múlva már a klubban mutatkozott be a hölgynek. Épp az Ady portréja alatt álló asztalhoz ültek le.

Valójában két levelet kapott Tabéry, az elsõt épp Márffy Ödöntõl, aki arról ír, hogy a Csinszka levelét a szekrénye fiókjában találta meg, õ már nem tudta eljuttatni Váradra. „Kedves barátnõnk, Péchy Józsefné most szíves lesz és eljuttatja ezt a most már csak megható emléket Hozzád. Soha nem lehet Õt elfeledni és ebben az érzésben telnek most napjaim", írja Márffy.

A tulajdonképpeni levél, amit Csinszka írt, 1932-ben kelt, két évvel azután, hogy Tabéry Pesten járt, és akkor meglátogatta a házaspárt. A budai villában egy egész délutánon át emlékeztek a múltra. Akkor említette Csinszka, hogy gondolatai, emlékei versekké érettek, és szeretné kiadni azokat kötetben. A verseskönyv meg is jelent két évre rá, de a levelet nem küldték el, így csak most jutott el a címzetthez.

Márffy Ödön és Csinszka
A levélben Csinszka megköszönteTabérynek, hogy méltatta a verseskötetet, ugyanakkor felrója, hogy fiatal korukban adós maradt neki azzal, hogy egyszer kiviszi Gulácsy Lajost és Dutkát egy csucsai kirándulásra. „Most, hogy Gulácsyt eltemették, sokszor gondoltam erre", írja, majd így fejezi be a levelet: „Írjon pár sort arról, hogy hogyan vannak, mit csinál, min dolgozik és mikor néz erre mifelénk. Ödön üdvözletét küldi, én sok régi barátságot. Mindenkinek Csinszka, Magának Boncza Bertuka."

Maradjunk még egy kicsit a szellemi élet területén, és pillantsunk bele a 44 esztendõs Szigligeti Társaság ünnepi közgyûlésének kulisszáiba.

A megemlékezésen elhangzott, hogy hosszú vajúdás után, 1892-ben alakult meg a város és a vármegye egyetlen irodalmi társasága. Sor került az alapítók közül a „már az örökkévalóságba távozó nagyok" neveinek felsorolására (amit most mi is megteszünk, hisz az õ emlékük ápolása is az utókor feladata lenne).

A már elhunytak, Sipos Orbán, Iványi Ödön, Endrõdi Sándor, Rádl Ödön, K. Nagy Sándor neveinek megemlítése után dr. Adorján Ármin elnök a közelmúlt közremûködõit sorolta fel, azokat, akik érdekes elõadásokat, felolvasásokat tartottak az évek során. Tegyük ezt mi is, és a kései utódok számára örökítsünk meg itt néhány nevet. Olyanok õk, akik az akkori idõkben emelték a Szigligeti Társaság mûsorainak színvonalát.

Ilyenek voltak Ritoók Emma, Fehér Dezsõ, Sas Ede, Lovassy Andor, dr. Várady Zsigmond, Beleznay Antal és mások. A dolog érdekessége az, hogy az 1892-es alapító közgyûlés jegyzõkönyvét ugyanaz a dr. Adorján Ármin vezette, aki 1936-ban elnöke volt a Társaságnak.

Lépjünk most át az irodalom világából a nagyonis való világba, és nézzünk be a Törvényszék épületébe. Épp akkoriban folyt a Minszky Lajos per. A tárgyalóterem, ahol az ügyet tárgyalta a háromtagú táblabíróság, dugig volt, még néhány zöldinges (a Vasgárda tagjai) is helyet foglalt a teremben. A 19 éves Minszky Lajos faesztergályos családja indított pert a Sziguranca és a rendõrség ellen, mert letartóztatott fiuk 1935. január 31-én elhunyt a rendõrség épületében. A hivatalos orvosi jelentésben tüdõgyulladást állapítottak meg. A fiatalembert és több társát kommunista szervezkedés vádjával tartóztatták le, és Minszky Lajos tizenkét nap után halt meg a börtönben. A haláleset után a hatóságok hivatalos hatalommal való visszaélés vádjával vizsgálatot indítottak több rendõrtisztviselõ ellen.

Felfüggesztenek-e állásából valakit, mert román létére egy meghitt ünnepség után, az általános jókedv hevében csárdást mer táncolni? Akkoriban bizony felfüggesztettek valakit, mégpedig egy székelyhídi tanítónõt, Erdélyi Ilutit. Az eset Baiamarén, vagyis Nagybányán történt, ahol a városban a magyar és a román lakosság körében is hallatlanul népszerû és épp nyugalomba vonuló Szõke Béla prépostot búcsúztatta a város közönsége. A búcsúztatáson méltatta a távozó Szõke Bélát Alexandru Breban görög katolikus prépost is, valamint felolvasták dr. Rusu ortodox püspök búcsúsorait. Az est utáni ünnepségen mint meghívott énekesnõ fellépett a kitûnõ hangú kis falusi tanítónõ is, majd az ezt követõ táncos mulatságon sorra táncoltatták az urak. Pár nap múlva levél érkezett a tanfelügyelõséghez. A levél szövegét most szóról szóra idemásoljuk, mert érdemes elolvasni:
„A Szõke Béla búcsúztatásának leple alatt rendezett baiamarei irredenta összejövetelen részt vett Erdélyi Iluti secuieni állami tanítónõ, aki a koncertet követõ összejövetelen – horribile dictu – csárdást táncolt és egész viselkedése közbotrányt váltott ki. Ezért a tanfelügyelõség bizonytalan idõre felfüggesztette állásából."

Hát bizony, ahogy a mondás tartja, kutyából nem lesz szalonna. Azóta se sok változott az istenadták gondolkodásmódjában.

Katona Béla krokirovatának szemlézgetése után mai lapszemlénket egy olyan, Tabéry Géza által írt cikkel fejezzük be, amely a Szabadság 1936. április 12-i címlapján kezdõdik, és a címe Százhat magyar szabadsághõs feltámadása. A majd másfél oldalas, olvasmányos írásból megtudhatjuk, hogy Sass Kálmán érmelléki református pap mezõtelegdi tartózkodása idején Magaslakon (ma Poiana Florilor) kutatta a Zichy család levéltárát, és rábukkant egy ládára, amelyben az 1848-as forradalom utáni évek nyomozati jegyzõkönyveit találta.
Tabéry Gézával jó ismerõsök lévén, az újságírónak mutatta meg a fellelt dokumentumokat.

Sass Kálmán
„Van ennek a megyének egy mosolygós kis falva, a faluban egy ház. Ott talált rá Sass Kálmán a régi levelesládára, oda vezetett el engem is. A levelesládát a Zichy grófcsalád õrízte nemzedékeken keresztül"– írja Tabéry.
„Gróf Császári Királyi Aranykulcsos Belsõ Titkos Tanácsos úr" volt a címe Zichy Ferencnek, aki a magyar szabadságharcban és annak vérbe fojtása után országos, teljeshatalmú királyi fõbiztosként mûködött Alexander Bach és Ferenc József szolgálatában. A fõbiztos levelesládáját az 1800-as évek közepétõl nem nyitotta ki senki, egész addig, míg Sass Kálmán rá nem bukkant arra.

A felnyitott levelesláda vádol, mert abban tucatszámra találhatók feljelentõ levelek. Névtelen és aláírt feljelentések, magyar emberek más magyarok iránti rágalmai, áskálódásai. Egymás mellett látható itt Paskievicsnek, az orosz csapatok vezérének a levele Zichy grófhoz címezve, melyben szabadonbocsájtást kér Kossuth egyik nõrokona számára, és egy másik, kegyelemkérõ levél, melyet Lázár Vilmos felesége terjesztett magasrangú rokona elé férje érdekében.

A következõ História rovatban folytatjuk ennek az érdekes leletnek az ismertetését, és felsoroljuk azon Bihar megyei elítéltek neveit, akiket az akkori cikkében TabéryGéza is felsorol.

Farkas László
Nagyvárad

Az írás megjelent a Reggeli Újság 2017. november 28.-i számában