Miről írtak a lapok a húszas évek végén?

    Mit is ír a hogyishívják, kérdezte Lujza, férjétől Jenőtől, a '70-es évek rádiókabaréjában és most mi is kérdezünk, illetve bekukkantunk az 1928-as esztendő napilapjaiba, vajon miről cikkeztek a lapok azokban az időkben.


    Most próbáljuk "humorosra" venni a figurát és lássuk milyen, a ma emberének talán nevetségesnek tűnő híreket "osztott meg" az újságíró az olvasókkal. Azt írja az újság- mondaná Lujza, hogy az emberek fülükről orrukról mérik a a hideget, mert Nagyváradon nincs egyetlen barométer sem, sőt hőmérő is csak egy-két patika falán található, de nem jobb a helyzet más romániai városban sem, sőt, meteorológiai intézet sincs még a fővárosban sem. Így aztán az újságolvasók megtudják a lapokból, hogy milyen idő van Berlinben, Párizsban, netán Londonban, de a belföldi időjárást nem tudják, mert nincs előrejelzés. Van ugyan Váradon néhány sokat látott polgár, például Weiszberger Jenő, nyugalmazott főpincér aki bizonyos jelekből meg tudja állapítani pontosan a kinti hideget. Halljuk, hogyan is hangzik egy ilyen "hőmérőzés"?
    - Most 19 fok hideg van, mert a Welzer Maxi orra olyan piros mint a szegedi paprika és a füleit egészen behúzza a télikabátba". Hát így mérte az utca embere a hideget Nagyváradon. A kérdés az, hogy vajon kánikulában, hogy mérték a meleget?
    Tudja e már mi a Chang? 
    Chang egy bepillantás
    az állati világba,
    mint természet felvétel
    eddig még nincs párja.
    Félmillió dollárt 
    költöttek e filmre,
    az Elysée palota
    hozza ezt is színre.
    Így reklámozta a Katolikus körben, vagyis a késői utód Arta moziban, ma a Filharmónia helyén székelő Elysée mozgó az akkor világhírű Chang című némafilmet és bizony, tódult rá a nép, mert egy sokkal későbbi lapszám szerint, újra műsorra tűzik a filmet, közkívánatra! Vagy ez is csak reklám lett volna?
    Lássunk egy kis propagandának is beillő címet, miszerint "Brazíliából visszajött egy micskei asszony, aki elmondja a fazendák borzalmait", de az alcím se kutya ám:
    "A kivándorlók nyomora és hogy züllenek el a magyar lányok!
    Napi egy dollár a kereset, a kereseti lehetőség maximuma a városokban is.
    Mindenki visszajön akinek van útiköltségre pénze!.
    Egy egész oldalon meséli a "brazíliás asszony" a borzalmakat az újságíróknak, akik margittai kiszállásukat szakították meg az akkor szenzációsnak számító nyilatkozatért. Egyetlen mondatot érdemes idézni a cikkből!
    -F.I micskei lakos aki már kint volt, azt írta nekünk, hogy menjünk csak ki, minden van itt. Már neki vagyona és háza is van. Hát ki is mentünk és amikor kiértünk, természetesen felkerestük a mi földinket. Hát a szegénynek még enni-innivalója sem volt, nemhogy háza, vagyona. Kérdeztük, miért csábított ki bennünket? Azt felelte, én is bekaptam a kefét, kapja be más is.
    Ugye, hogy ez még viccnek is rossz. Hát még ha ismernénk az akkori értékét a 14. ezer lejnek amibe az útlevelek kerültek és a 40. ezer lejnek amibe a hajójegyek Sao-Paolóig! Mire a cikket végigolvassuk, hihetővé válik minden mendemonda, még a magyar és német lányok elzüllése is, akikre előszeretettel vadásznak a gazdag ültetvényesek és a városi ügynökök is. 
    Ha már vidéken jártak a Nagyvárad újságíró, Margittára is beugrottak, ugyanis a közel tízezer lelket számláló, akkor nagyközségnek számító településen egyszerűen nincs ivóvíz. Az itt lakók iható ivóvíz híján szódavizet, sört illetve bort kénytelenek inni.
    Abban az időben Margittán egyetlen ártézi kút volt, az Árpád-malomban, ahol természetesen mindenki kapott ivóvizet, aki kért, de tűrhetetlen volt, hogy mivel a település két végén lévő két forrás vize ihatatlan volt, mindenki a malomban lévő kúthoz járt vízért. 
    A városi legenda szerint a századelőn próbáltak ártézi kutat fúratni a község szívében, de margittaiak egy részeges kútfúrót fogtak ki, aki lefúrt vagy negyven méterre, aztán a fúró beletört a földbe, a mester pedig összepakolt és elment örökre. A fúró azóta is a földben van, a polgárok pedig vagy isszák ami van, vagy szódavízre, sörre, vagy borra fanyalodnak.
    Egy 1928. év elei lapszámban egész oldalas riportot olvashatunk Edelman Hédi tollából, az ócskapiacról, vagy ahogy akkoriban nevezték, a zsibogóról.
    Akkoriban a zsibogó a piactér végén volt, valószínűleg a mostani Szakszervezetek Háza helyén.
    A riportot elolvasva úgy érzi az ember, hogy az írást ma is írhatta volna a mai újságíró, hiszen " tömött sorokban ülnek, állnak az eladók előttük kiteregetve a legsajátságosabb holmik. Az ócskapiac  a város legélőbb, leglüktetőbb része."
    Bizony így lehetett, mert a leírást így zárja: " A zsibogó hű és szomorú tükre mai életünknek. Aki akar vakon mehet el mellette, de nagy fásultság és konok bizakodás kell hozzá, hogy a ma nekem, holnap neked gyászos melódiáját ki ne érezze az ember a zajos káoszból."
    Ady emlékünnepélyre készül a város munkásság, írja az újság. Az ünnepséget a költő halálának évfordulóján, a színházban rendezik meg. Fellépnek a színház művészei, a Gutenberg-dalkör és munkás műkedvelők. Ez alkalommal színre viszik Ady Endre egyetlen színpadi művét, az egyfelvonásos "A műhelyt" is.                                                                                                            
     
    Újabb, kissé reklámízű "filmkritika" Svengali címmel.
    Paul Wegener művészete meghódította a közönséget. Svengali alakítása tökéletes. Az Apolló mozgó remekül állította be a darabot, az igazgatóság megerősítette a zenekart és a legszebb operadarabokból állította össze Trilby dalait. A dalokat A. M. , a város legszebb hangú úrhölgye énekli, áradozik a tudósítás szerzője.
    Közben a város színháza, illetve annak igazgatója lassan a tönk szélére jutott, hisz volt olyan este, hogy a kassza bevétele oly sovány volt, hogy a tűzoltó díját sem tudta belőle kifizetni. Erdélyi igazgató magánvagyona lassan ráment a színházra, mindeközben még nemtelen támadások is érték a bukaresti Cuvîntul és a Curentul napilapok hasábjain. Temesvár színházszerető közönsége százezreket előlegezett meg az ottani városi színház újjáépítésére,
    Nagyvárad magyarsága nem volt képes fenntartani társulatát.
    Lássuk, mit játszott a színház ebben az időben. Február hó első hetének vasárnapján három előadás volt és képzelje kedves olvasó, mindhárom előadás operett volt! Délután háromtól a Cirkuszhercegnőt adták, mérsékelt helyárakkal, délután hattól a Broadway című operett ment, ugyancsak mérsékelt helyárakkal, míg este fél kilenctől a Marica grófnő című "operettrepríz" ment Kondor Ibolyával a címszerepben, természetesen rendes helyárakkal.
    Ezzel szemben a város négy mozija ontotta a filmeket, napi három előadásban, vasárnap délelőtt matiné előadáson is. Nem soroljuk itt fel az épp műsoron futó filmeket, mert az egyik illusztráción jól olvasható a program. A mellékelt csak három mozi műsorát láthatjuk, valószínűleg a Katolikus körben működő Elysée palota azon a héten valamiért nem működött.
    Zárjuk itt az 1928-as esztendő első hónapjainak lapszemléjét, egy következő lapszámban talán visszatérünk még és megnézzük, mi foglalkoztatta a váradiakat azokban az időkben.

    Farkas László 
     Nagyvárad.
    (forrás: a Nagyvárad c. napilap 1928. januári lapszámai)
    (az illusztrációk: egy korabeli lap hirdetése és a lap egy cenzúrázott oldala, kép az Apolló mozirólvalamint egy kép az e-bay ről)


    Megjelent a Reggeli Újság 2017.09.19. számában: http://www.reggeliujsag.ro/pdf/regi%202017/179/179-7.pdf