Budapesten Csinszkánál és Csucsán Goga Oktáviánnál....


Igen, kedves olvasó, ha korabeli lapok szemléje, akkor ahol az indokolt, használjuk azon idők helyesírását, márpedig az ismert és elismert román író és nem utolsó sorban politikus nevét  így "fordította" a  romániai magyar sajtó
Megígértem a múltkor, hogy ilyen helyszínekre viszem el önöket és mai írásomban meg is teszem, ráadásként talán egy váradi feltalálóról is szó lesz.
Gyenes Rózsa, a Nagyvárad tudósítója Budapesten járva felkereste Csinszkát, Ady Endre özvegyét, azaz Márffy Ödönnét, vagyis Boncza Bertát, akinek nem sokkal azelőtt jelent meg verseskötete. 
"A könyv első lapján Csinszka képe, nagy kerek golyóbis szemei, szőke haja, gyerekes szája, mind azt mondja: én írtam, de róla, neki - Ady Endrének".


A tizenhat évvel azelőtt, utoljára Csucsán látott kis hölgy semmit nem változott. A szobájában most is csucsai bútorai vannak, a kis cselédlányt is Csucsáról hozták magukkal, még Adyval. 
A látogató kívánságára előkerülnek az emlékek , a doboz telis-teli fényképekkel. Könnyek a szemekben, a csucsai kastély képének láttán. 
- Úgy volt három éve, hogy hazalátogatok. Goga Pesten volt, megbeszéltük, hogy lemegyek, de aztán elmaradt. Goga nem jelentkezett, én meg nehezen mozdulok ki innen.
És Csinszka tovább mesél. Elmondja, hogy jutott eszébe kiadni verseit:
- A memoárjaimon dolgoztam, amikor a kezembe kerültek régi verseim, hisz tizennégy éves korom óta írok, így ismertem meg Adyt is. Nézegettem a régi verseket, írtam újakat és megszületett a kötet. Ezek a versek az enyémek. Örülni akarok nekik, kiadtam, mert irtóztam a gondolattól, hogy halálom után feltúrják fiókjaimat, felfedezzék a verseimet. Meg aztán valahogy kellett Adyról beszélnem, a szívemen át. Megmutatni, hogy hiába csinálnak belőlem Szendrey Júliát, én ismertem őt igazán, én láttam a nagyságát. Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye Hatvany Lajos cikkéről, szűkszavúan válaszol Csinszka.


Azt mondja, hogy hiába gondolja azt Hatvany, hogy ő csak egy kislány volt, aki beleszeretett az irodalomba, azért tűrt és szenvedett. Ezzel szemben - mondja Csinszka - én Adyt szerettem, a romantika hajtott hozzá, nem voltam más, mint a szerelmes diáklány, aki elpusztított mellőle egy csomó fölösleges asszonyt és kellő időben melléállt. Nem szenvedtem, mert mindig csak a nagyságát láttam és nem lettem hűtlen az emlékéhez, mert bár nagyon szeretem az uramat, Ady bennem él. 
Végül arra a kérdésre, hogy boldog e, a válasz az, hogy - " boldog vagyok, mindent szépnek látok, és jól esik, hogy csupa jó ember van körülöttem, mert mellettem az emberek jobbak lesznek. Ady is jobb volt mellettem".


Budapestről ugorjunk át Katona Bélával, a Nagyvárad prominens újságírójával Csucsára, ahol a felújított és fényűzően berendezett egykori Boncza kastélyban a kastély új ura, Octavian Goga vár bennünket egy kis visszaemlékezésre. 
"Benn az újjáépített kastélyban keleti szőnyegek tökéletes mása, valamennyi csucsai lányok kézimunkája. A falakat színes lenvászon borítja, melegebb tónussal mint a lyoni brokát. Faragott tölgyfaajtók és tölgyfából készült reliefek a széles plafon is. Kalotaszegi magyarok művészmunkája óromán stílusban. Ódon rézcsillárok, furcsa falikarok, tán hajdan fáklyákat tartottak egy várkastély folyosóján. És antik szekreterek, régi asztalok, fakult rézmetszetek, vázák és vitrinek".
Ilyen környezetben - egy régi íróasztal mellett, melyen kezdetleges véset (1555), mely talán valamelyik erdélyi fejedelemé lehetett - várta Goga az újságírót, hogy az első Ady-találkozóról és más magyar emlékeiről meséljen. 
Arra a kérdésre, hogy maradt e valami a ház régi urától, a válasz az, hogy csak a csupasz falak maradtak. 
"Ebbe a földszinti teremben lovakat tartottak a forradalom alatt. A kastély akkor csak afféle dísz volt itt a hegyoldalban. Bonczáék a másik épületben laktak. Úgyszólván az egész kastély az én időmben épült azzá ami ma. De a kertben az a kis kétszobás lak változatlanul áll. Ebben élt és ebben írt Ady Endre".
Aztán a lelki emlékekről, a húsz év előtti emlékekről beszél az író.
Meséli, hogy levelet kapott Adytól, a szegedi Csillag börtönben. Aztán a személyes megismerkedés történetét meséli:
"Pesten, a Lukács fürdőben, ahol épp megszálltam, egy délelőtt három úr kopogtatott be hozzám: Ignotus, Móricz Zsigmond és Ady Endre. Meghívtak másnap estére egy budai korcsmába. Ott voltak mind a nyugatosok. Mintha most volna. Szemben ült velem Babits Mihály, meg Schöpflin Aladár, mellettem Ady.
Itt melegedtünk össze. Hajnaltájt már nagyon kitárta magát. Három dologban hittem - mondta akkor - mind a három megcsalt: a nő, a bor, meg a fajtám!
- És tudta azt, hogy önben milyen álmok élnek?
- Tudta. - Jól van no, - zárta le köztünk a vitát, - egyszer mégis tiétek lesz Erdély".
Talán tudja a kedves olvasóm, hogy a barátságot maga Ady szakította szét, amikor levelet írt Gogának, a fegyverek megszólalásának napjaiban. 
"Elkapta őt is a mérgezett pszichózis, de később megbékült. Erőtlenedő szava ekkor már békéért sóvárgott. Ahogy tisztán látta békés időkben az uralkodó irány hibáit, úgy látta biztos szemmel a háború tragikus végét".
Azután, a háború után már nem találkozott Goga Adyval, csak a Kerepesi temetőbe küldte el koszorúját. 
"Ekkor a mi győzelmeink napja sugárzott, és én úgy véltem, a román kultúra vizitkártyáját küldtem el e virágokkal. Később éreztem, hogy ami Magyarországon kezdődött, már megint nem volt az ő világa" - zárja az Adyról való emlékezést az író.
Az írás következő részében folytatom a Goga interjú ismertetését és szó lesz egy váradi feltalálóról is.