Csodák

Csodák márpedig vannak, mégpedig itt, az orrunk előtt történnek és a mesebeli angyalok is itt vannak, itt járnak köztünk, de nincs látható szárnyuk, csak egyszerűen vannak, mint amolyan földön járó, sima, egyszeri gyalogangyalok. És a csodás tetteik is csak amolyan egyszeri, földön járó angyalok tettei. Jelen esetben, láthatóan jól szituált, amolyan "szülők gyermekei", hazulról jól elengedett fiatal pár gyakorolta mindenki nagy csodálkozására az angyalságot a városszéli Mammon templom egyik pénztáránál.


De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a kis történet jó fél órával ezelőtt kezdődik, abban a pillanatban, ahogy hősöm leszállt az autóbuszról, melléhez szorítva kopottas retiküljét, maga után húzva az ugyancsak kopottas "banyatankját", vagy " gurulós retiküljét", ahogy éretlen humorú stand-up comedysek nevezik és annak kerekébe bele nem botlik a későbbi angyalpáros hölgytagja. Kicsit rosszallóan, de napirendre tér a hölgy a dolog felett, nénikénk riadtan kér bocsánatot, aztán még jobban összehúzódva mint eddig elindul a tömött áruházban vásárolni. Mivel csak a hegy nem találkozik a heggyel, úgy szinte törvényszerű volt, hogy a sors kegyéből még egyszer találkozik majd kicsi, szürke mesehős a jövendőbeli angyalokkal. Zaj, lökdösődés, türelmetlen hangok minden felől, az eladók töltik folyamatosan a polcokat, akadályozva a szinte már kaotikusan hömpölygő tömeget. Én valahogy mindig közel vagyok a nénihez, hiszen láthatóan majdnem ugyan azok a dolgok kerülnek a bevásárló kosarunkba, hisz minek a nagy kocsi a kispénzűeknek? Aztán eltűnik a szemem elől és mire a pénztáraknál kanyargó sorok egyikébe beállok már el is felejtem, hisz ezer más gondolat kavarog ilyenkor az ember fejében. Mikor azonban felnézek a telefonomból, a mellettem lévő sorban ott áll a néni, háta mögött pedig dugig megtömött kocsival a pár. A nénikém szerény kis vásárolmánya elveszett az előtte és mögötte álló vásárlók áruja között. Lassan haladnak a sorok a pénztáraknál, úgyhogy van idő nézelődni, szemlélődni. Igen, szemlélődni, mert a nézelődők nagy része a telefonját bámulja kitartóan, aki pedig szemlélődik, jelen esetben mi, azaz én meg a fiatal pár, az látja, hogy a néni egyre elkeseredettebben keresgél kopott kabátja zsebeiben, majd a retikülben, végül pedig a " gurulós" zsebeiben. Már fordulna vissza, gondolom visszapakolni az árut, mert hallom a motyogást, a pénztárcáról, bérletről, a pénzecskéről, meg a mi lesz mostanról. És ekkor történik meg a csoda, amiről a mese elején szóltam, tudják az angyalokkal... A fiatal hölgy gyöngéden rászól a nénire, mennyi volt benne néni, persze románul, mire szürke kis hősöm halkan, magyarul felel, két ötven lejes, meg a nyugdíjas bérletem és már sírdogál, lassú, szürke könnyek peregnek le arcán, ekkor a hölgy magyarra vált, törve bár de magyarul mondja, nem baj néni, mi kifizetjük amit vett és haza is visszük, elfér az autóban és akkor veszem észre, hogy terhes, a férj mosolyog és már fizeti ki a szabadkozó vásárolmányát és a hölgy már vigasztalja a nénit, aki hálálkodik, Isten óvja magát, a babát, vigyázzon rá, mondja a férjnek, úgy lesz mondja a férfi és mennek a kijárat felé hárman, mit hárman, négyen már, a jól öltözött pár, a szürke néni, meg a csoda, amit angyalok hoztak el nagycsütörtök délelőtt, az úr 2017. esztendejében.


Farkas László
/a kép forrása: tvitter /