Egy újabb lapszemle 1932-ből

Utolsó lapszemlémben azt ígértem, hogy jövő héten folytatom, mégpedig egy budapesti látogatással Csinszka otthonában, Octavian Goga csucsai kastélyába is elvittem volna az olvasót, sőt, néhány váradi kulturális eseményről is szó lett volna, ha lett volna lapszemle, illetve lett volna újság! Sajnos, nem a szerkesztőség újságíróin, munkatársain múlott, hogy a kedves olvasó nem juthatott el az ígért helyszínekre.

Így történhet meg az, hogy az új lapszemlét csak a blogomban olvashatják, már akit érdekel.

Ma is az 1932-es év újságait lapozzuk át, és elsőként egy nagyváradi hírrel kezdünk, mégpedig azzal, hogy a nagy múlttal rendelkező Zöldfa-fogadó nagytermében színház fog alakulni nemsokára. A századelőn még kupléktól volt hangos a „szála", és a Salvatorok társasága, név szerint Steiner Ervin, Fleischer Béla, Somogyi Ödön, Kálmán Géza ismert váradi bohémek múlatták át ott az éjszakát. A műfaj olyan nagysága énekelt ott, mint Baumann, aki „galambszürke redingotban megjelent a színpadon és a cilindere búbját megbökve" elénekelte a kor híres slágereit, a Kató, szívem szép Katóját és a Bergerék Zsigáját. Egyszerre csak ezek a dalok örökre eltüntek a váradi éjszakában, és por lepte be a Zöldfa falait.
Következett a daloskedvű Kondor Ernő és az õ Bonbonierre-kabaréja, amiről már két régebbi írásomban is megemlékeztem. Az ő dicsőséges működése után újra csöndes lett a terem.
A régi idők elmúltak, de 1932-ben a váradi magyar színészet Olasziból átköltözött Újvárosba. Ez volt az az időszak, amikor a színház termét a hatóságok részben moziként működtették, és nemhogy egy új társulatnak, de a réginek sem volt már helye Thália otthonában. Ha valaki nem volna tisztában azzal, hogy miért kellett moziként használni a színházat, nos, a dolog végtelenül egyszerű. Váradnak nem volt akkoriban román színtársulata, sőt jó sokáig, az '50-es évek elejéig sem volt, a magyar társulat sem volt állandó jellegű, így aztán a hatalom jónak látta „kihasználni" a helyet és anyagi okokból üzemeltette moziként is.
De lássuk, hogy ír a lapban -na aláírással erről a fonák helyzetről Katona Béla:
 „Azokban a régi időkben a színészet ezeken a tájakon még művészet volt, abból a tisztultabb fajtából. Azóta ez is küzdelem lett. Munkanélküliség! Mindegy no. Színház épül, merthogy a valódi színház kissé eltért már a régi hivatásától. Örülök, hogy e ténykedésekben mégis csak találtam közös nevezőre. E közös nevező ezúttal egy mérnök: Markovits János. Ő csinált mozit Janovics Jenőnek, miért ne csináljon színházat Adorján Emilnek?”

























Egy következő bejegyzésben folytatom az új színházról szóló anyag ismertetését, most azonban emlékezzünk meg az Erdélyi Fiatalok nagyváradi előadásáról.
„Valószínűleg meleg ünneppé magasztosul az a bemutatkozó előadás, melyet az Erdélyi Fiatalok lelkes főiskolás gárdája rendez vasárnap", írja a lap. Dsida Jenő, a Pásztortűz szerkesztője, akinek verseit akkoriban már jól ismerték Erdély-szerte, Bányai (Baumgarten) László és Demeter Béla, a kolozsvári Keleti Újság munkatársa először lépnek fel Nagyváradon.
A műsorban nagyszerű falumentő munkájukat ismertették a szépszámú közönséggel. Az előadáson felléptek még a váradi filharmonikusok két zenekari számmal, Zágoni Dezső újságíró, aki a fiatalok bemutatását végezte, Daróczi Kiss Lajos, aki saját novelláját olvasta fel. Szűcs Ferenc jogász az erdélyi költők verseiből szavalt. Az előadást a Nagysándor József utcai református gimnázium nagytermében tartották.

A lapszemle mai részében még két kulturális eseményről „tudósítok". Az egyik egy jutalom előadásról szól, mégpedig a Nagyvárad előfizetői között kisorsolt ingyenes mozi előadásról, melyet a hír szerint ének- és táncbetét tarkít majd. Az ingyenes mozi előadásra szóló igazolványokat február harmadik hetében kézbesítették a sorsoláson kihúzott nyerteseknek, és a Doni kozákok című „nagyszabású" hangosfilmre szóltak.

A másik esemény már leírása Tessitori Nóra Ady-estjének.
Nem is kritika az, amit olvashatunk a lapban, hanem a művésznő és a műsorban fellépő vendégek dicsérete. A megnyitó „illusztris bevezetőjét" Tabéry Géza mondta el, leírva Ady századfordulós Nagyváradát és szembeállítva a régi időket Ady akkorára „elárvult kultuszával"!
A műsorban elhangzottak többek között Az Értől az Óceánig, A tűz márciusa, Fekete hold éjszakáján, Májusi zápor után, Köszönöm, köszönöm és A pócsi Mária című versek, Tessitori előadásában. Ferenczy Zsizsi és Virág Lajos Ady–Reinitz és Ady–Bartók dalokat adott elő, Guttmann Miklós zongorakísérete mellett.
Zárásként pedig egy bulvárízű hírt osztok meg olvasóimmal, egy augusztusi lapszámból.
„A váradi szegényházban meghalt gróf Bethlen Eszter 83 éves korában", olvashatjuk.
A cikk szerint a matróna nem csak névrokona volt az egykori miniszterelnöknek, Bethlen Istvánnak. Mint kiderült, Bethlen Esztert 1928-ban hozta magával Szatmárról dr. Puticiu Traian rendőrprefektus, amikor Nagyváradra helyezték. Mivel már régi állomáshelyén is támogatta az idős hölgyet, így természetes volt, hogy új munkahelyére is magával hozza.


Az idős grófnőt a váradi szegényházban helyezte el, és rendszeresen látogatta és segítette. Amikor gróf Bethlen István kormánya megbukott, a gazdag rokon megszüntette az apanázs folyósítását. A cikkből az is kiderül, hogy a gróf csak azután kezdte segíteni az idős asszonyt, miután az erdélyi sajtó megírta, hogy milyen szerény körülmények között él gróf Bethlen Eszter. Mindezek ellenére azt nem lehetett ellenőrizni, hogy a grófnő állításai igazak-e. Mindvégig kitartott amellett, hogy gróf Bethlen Lajos lánya, és Kolozsváron, a Jókai utcában élt, hatalmas palotában.
A grófi família régebben egy birtok örökösödése miatt ment perre és akkor vált ketté a család. Azóta gróf Bethlen Eszterék nem érintkeztek Bethlen Istvánnal.
„Mindössze egy kanári és pár ócska ruha maradt Bethlen grófnő után. Temetése nem a kolozsvári családi sírboltba, hanem a nagyváradi temetőben lesz", fejeződik be a cikk.
Egy következő lapszemlében folytatjuk Várad életének bemutatását, persze csak az akkori újságírók szemüvegén át.

Farkas László