Feri története

Van két éve, hogy nem láttam csoszogni a kukák között, ma azonban eszembe jutott, mert egy nagyon hasonló alak jött szembe velem, kora reggel. Persze, nem ő volt, meg nem is volt annyira topis, szakadt mint ő, de a látvány eszembe juttatta a történetet. Feri történetét. Amúgy, néha láttam őt megborotválkozva, új ancúgban, de azok csak néhány napig tartottak. Pár nap múlva megint a rongyok voltak rajta. Talán valamelyik "kollégával" cserélte el a cuccot egy kis kajáért, piáért. 

"Kimentünk magyarba, az asszonnyal, gyerekkel, itthon eladtunk mindent, csak a pénzt vittük magunkkal, mesélte akkor, nehéz alkoholillatúan, bagószagúan. Santieren (építőtelepen) dolgoztam, az asszony nem dolgozott, de nevelte a gyerekeket a kicsi házban amit Pesten vettünk. Volt úgy, hogy hetekig nem mentem haza. Már kezdtünk kicsit jobban élni, amikor jött a baj. Kirúgtak a melóból. A piáért, kérdeztem? Persze, mondta, hiszen mindenki ivott, de én voltam a "román". Tudom, egy trógerrel kevesebb kellett a brigádba és én voltam a hunyó. Attól kezdve csak alkalmi munkám volt, kiálltam a Moszkva térre, de már korán piás voltam és nem vittek el a patronok (munkavállalók). Egy nap az asszony azzal fogadott, hogy elváltunk és a ház az övé, meg a gyerekeké. Adott némi pénzt (az összeg nem lényeges), hogy kezdjek új életet. A pénzt pár hét alatt szétszórtam, ittam és az udvaron, a fáskamrában aludtam. Akkor jött meg az új pasi. Rögtön elzavart, nem engedte, hogy továbbra is ott húzzam meg magam. Az asszony és a gyerekek némán tűrték. Akkor döntöttem úgy, hogy hazajövök. Tíz éve vagyok az utcán, kukából élek, kukából van a ruhám, ha összejön egy feles kék szesz (orvosi alkohol), iszok, ha nem, akkor nem. De az ivásra mindig van barát. Egy két kortyra befogad a banda, mert mikor nekem van én is megosztom akárkivel. Hát, így élek."


Ne gondolja senki, hogy ez ilyen folyamatosan lett elmesélve, de a néha értelmetlen szavakból, mondatokból ez jött le. Az évszámok, egyéb dátumok sem voltak tiszták, de a mese nagyon őszinte volt. Soha nem kért semmit, ha adtam elfogadta. Két társa volt, a két korcs német juhász. Ha kaját adtam neki, a kutyáknak adott enni előbb. Aztán egyszerre eltűnt a környékünkről én meg kérdeztem a "kollégáit", akik azt mondták, hogy átment a város másik végén lévő kerületbe. Napokon keresztül, főleg délelőtt, kerestem ott, kérdezősködtem a "brancsbéliektől", de semmi. 


Annyi helyen járok a városban, nem hiszem, hogy nem találtam volna meg azóta. Azt hiszem, már ő is egy jeltelen sírban találta meg a nyugalmát. Ha így van, nyugodj békében Feri, ha élsz valahol a városban, kerülj már elém, hátha tudunk egy jót beszélgetni...