Főhajtás Várad nagyjai előtt

Minden évben eljön a nap, amikor a földi halandó tiszteletét teszi az örökkévalóságba távozott szerettei sírjánál, és gondolatban odahelyezi az emlékezés virágait és gyertyáit azoknak a halottainak a sírjára is, akikhez valamilyen okból nem juthat el. Ezen a napon kapnak virágot az elhagyott, soha nem gondozott hantok alatt nyugvók is. Reszkető, öreg kezek tesznek egy szál virágot, gyújtanak olcsó kicsi gyertyát sok elhagyott, besüppedt sírhanton. Ilyenkor a világ sok városának sok temetőjében, sok olyan helyen, ahol elszármazott váradiak élnek, meggyújtanak egy mécsest az otthon nyugvók lelki üdvéért, akikhez az idén nem jutottak el a távolban élő leszármazottak. Olyan nevezetes emberek sírjára is kerül ilyenkor egy-egy szál virág, egy mécses, akiknek már nincs ki tisztelegjen a sírjánál, de vannak még, akik tudják, mit tettek ők a megyéért, a városért, a közösségért.
Azon százak nyugvóhelyén, akik számára a nyugvóhely fogalma is csak feltételes módban kijelenthető, az EMNT és az EMNP minden évben gyertyagyújtást szervez. Mindenszentek estéjén mécsesek, gyertyák százai világítanak az egykori sírok helyén, néhány lelkes, múltjára adó váradi polgár jóvoltából. Akik ismerik valamicskét városunk történetét, tudják, hogy volt egykor egy Olaszi temető, amely Nagyvárad Házsongárdja lehetne, persze kicsiben, kevésbé pompásan, ha...
... a kommunista rendszerben elkezdett, aztán a minek is nevezzem rendszerben folytatódó, sőt, pár éve be is fejezett tudatos rombolás és a város magyar múltjának eltüntetését szolgáló intézkedések nincsenek.


De voltak, és mára már az egykori temető helyén park van. Park, ahol jókedvű sörözések folynak és kártyacsatákat vívnak azok, akiknek nem sok köze van e város múltjához, így azt sem biztos, hogy tudják, miféle helyen töltik „jól megérdemelt" szabad idejüket. Nagyrészt olyanok, akiknek nem is lehetnek halottai e temetőben, mert akkor jöttek közénk, amikor már nem temettek ide. Park lett, amelyben kutyákat sétáltatnak napestig, és bizony az ebek végtermékét kerülgetheti és szagolhatja az arra járó.

Hogy mi köze van ennek az írásnak a főhajtáshoz? Nos, csak annyi, hogy ebben a temetőben nyugodtak a régi Várad polgárai, közöttük is néhányan jelesebbek a jeleseknél. Hiába nyitották meg a másikat, az új temetőt, a város nagyjai, papok, apácák, de kisemberek ezrei is ide temetkeztek. Sokan közülük nincsenek már itt, mert vagy a család, vagy a felekezetek kimentették hamvaikat, és a templomok kriptáiban vagy a városi köztemetőben nyugszanak. Köztudott, hogy sokan vannak még, akik a mai napig a gyepszőnyeg, vagy a sétányok alatt pihenik örök álmukat, remélhetőleg már az idők végezetéig.

Neveket nem sorolnék most, mert se vége, se hossza nem lenne a névsornak, így aztán önökre bízom, kedves olvasók, kinek az emlékére gyújtanak egy gyertyát vagy mécsest! Talán a Rulikowszky Kázmér sírjánál, netán kicsit odébb, a két világháború hőseinek síremlékénél, vagy az első világháborús emlékgúlánál, avagy este az Olaszi temetőben? Mindegy is, a lényeg, hogy ne engedjük feledésbe merülni Várad múltjának neves, vagy névtelen arcait!

Farkas László
Nagyvárad

Megjelent a Reggeli Újság 2017. október 31-i számáben