Hálátlan utókor

A napokban, könyveimet rendezgetve, valahonnan, egy kupac aljáról két olyan könyv került a kezembe, amelyeket régen forgattam már. Tudja, kedves olvasó, van úgy, hogy hosszú ideig nem fûlik az ember foga új könyvekbe belekezdeni, és vissza-visszatér régebbi kedvenc szerzõinek írásaihoz, újra átolvasva azokat, netán csak beleolvasgatni akar némelyikbe. Így történt ez most is, hogy két egykori nagyváradi újságíró könyvét tettem magam mellé délutáni olvasgatásra.

Daróczi Kiss Lajos és Katona Béla könyvei voltak ezek. Az egyik, a Daróczi Kiss Lajosé a kisebbségi sors gyötrelmes éveirõl mesél, a másik, a Katona Béláé a város zsidó lakosságának gettóba zárását, majd azoknak haláltáborokba szállítását meséli el. Az elsõ egy hosszabb, számunkra, magyarok számára nehéz idõszakról szól, a második „csak" a város néhány napjának története.
Most azonban nem a két könyv a lényeg, hanem a könyvek szerzõinek emlékezete, amit bizony mi, mostani váradiak igencsak elhanyagolunk.

Mert kérdem én, hány magyar polgártársunk tudna felelni arra az egyszerû kérdésre, hogy ki is volt Daróczi Kiss Lajos és Katona Béla? Arra meg már biztosan nagyon kevesen tudnának válaszolni, hogy mit is tettek õk a város magyarságáért?
Az utolsó kérdéseket, hogy hol pihenik örök álmukat, és vajon milyen állapotban van a nyughelyük, már fel sem teszem.

Minek, vagy kinek a számlájára írjuk ezeket a hiányosságokat? Miért van az, hogy a mai újságba író (a frappáns kifejezés nem tõlem származik, így elnézést kérek, hogy kölcsönvettem) utódok nem emlékeznek meg soha, egyetlen esemény keretében sem ezekrõl az emberekrõl is? Mert kérem szépen, ezek az urak a maguk idejében igen népszerûek voltak, úgy is, mint újságírók, úgy is, mint Emberek. Igen, nagybetûvel.

Daróczi Kiss Lajos, aki 1940 után a Nagyvárad címû napilap megbízott szerkesztõje, majd fõszerkesztõje volt, például ismeretterjesztõ elõadásokkal járta a falvakat, Katona Béla pedig Nagyváradra kerülésétõl (1916) munkatársa volt a Nagyváradi Naplónak és a Nagyváradnak, majd 1919 után elõbb a Szabadságnak, majd a Nagyváradi Estilapnak volt felelõs szerkesztõje. Közben tagja volt a Szigligeti Társaságnak, és nevéhez fûzõdik az Újságíró Klub megalapítása is. De tudják mit, kedves olvasók, olvassák el az õ könyvét, ami nem is olyan régen jelent meg reprint kiadásban, a címe pedig Várad a viharban.


Mivel mostani cikksorozatomban, az újság História rovatában épp Katona Béla népszerû krokirovatából szemlézgetek, elhatároztam, hogy megkeresem mindkettõjük sírhelyét.
A temetõgondnokságon dolgozó ismerõs jóvoltából egykettõre megtaláltuk a sírokat.
Mi még megtaláltuk...

Farkas László
Nagyvárad

Megjelent a Reggeli Újság 2017. november 28.-i számában
http://www.reggeliujsag.ro/halatlan-utokor/