Halottak napi emlékezés régi váradiakra


Így, Mindenszentek és halottak napja közeledtével, egyre többet gondolunk szeretteinkre, azokra, akik már nincsenek velünk. Tesszük ezt ilyenkor fokozottabban, még akkor is, ha ilyen-olyan okból, nem tettük ezt az egész elmúlt esztendőben. De vajon, gondolunk-e ilyenkor még valakire, valamire, ami elmúlt, nyomtalanul eltűnt életünkből, vagy az előttünk élők életéből? Tegyük ezt most együtt, gondolatban egy mécsest, egy szál virágot téve egy láthatatlan talapzatra, vagy egyszerűen csak néhány percig elgondolkodva régmúlt dolgokon, házakon, lakónegyedeken, embereken…


Gondoljunk városalapító szent királyunkra, akinek sírja eltűnt az évszázadok során, szobra viszontagságos utat járt be, amíg mostani helyére, a Székesegyház elé került. Gondoljunk királyokra, királynékra, akik úgy szerették ezt a Boldog Váradot, hogy földjében akartak nyugodni. Jusson eszünkbe Vitéz János tudós püspökünk, akinek idejében Várad a „világ közepe” volt és Janus Pannonius, aki városunkban tanult, latin nyelvű verseit Európa-szerte ismerte a reneszánsz értelmiség. A múló évszázadok forgataga Váradra hozta a talján várépítőket, várvédőket, Bethlen Gábort, Bocskai Istvánt, de azt a sok ezer névtelent, aki itt élt, földet túrt, céhet alapított, egyszóval váradi volt. Gondoljunk azokra, akik a sokszor porig égett, elpusztított városban éltek valaha, de mindig újjáépítették azt. Ne feledjük azokat sem, akik 1798. augusztusában megtartották az első magyar színielőadást a Sas fogadó szálájában. Rhédey Lajos neve is említendő, vagy a Dudek Joachimé, netán a Csesztivó Ferencé, a Sztaroveszky Imréé, a város egykori jótevőié. Aztán jött dicsőséges szabadságharcunk, melyben városunk szülöttei is kivették részüket, vértanút adva Nagysándor József személyében, a haza oltárának. Csengery Antal neve is jusson eszünkbe és Szacsvay Imre nevét se feledjük ezen a röpke emlékezésen. Aztán a béke éveiről se feledkezzünk, az időről, mikortól Várad Nagyváraddá lett. Első polgármestere a városnak Bölöni Menyhért volt. Itt aztán hosszú a sor, sok érdemes férfiú nevéről kellene megemlékeznünk. Szóljunk csak néhányukról, akiknek neve még ma is a város lakóinak köztudatában él, bár egyre halványodva. Lukács György, Sal Ferenc, Bulyovszky József, akinek mandátuma alatt született sok, mai napig álló épületünk terve. Rimmler Károly a városépítő, Soós István, aki méltánytalanul elfeledve alussza örök álmát a Rulikovszki temetőben. Egykori ispánjainkra is szánjunk pár pillanatot az emlékezésben. A már említett Vitéz János örökös főispán mellett ott sorakoznak még Dőry József, Beöthy László, Hlatky Endre, hogy csak az ismertebbeket soroljuk. Nem feledhetjük a két nagy világégés, a bombatámadások és a deportálások áldozatait sem. De szeretettel és büszkeséggel gondoljunk tudós főpapjainkra is. Fraknói Vilmos, Ipolyi Arnold, Rómer Flóris, Bunyitay Vince, Károly Ireneus neve talán örökre megmarad majd a város magyarságának emlékezetében.

Persze, nem csak híres és neves emberekből áll ez a drága város. Nekünk itt élőknek emlékeznünk kell lerombolt temetőinkre, Olaszira, Szölös, Velence, Ősi lerombolt sírjaira, a barbár módon ledöntögetett sírkövekre, az itt élt, egykori dolgos polgárokra, eltűnt házsorokra, krumpli- és macskakővel kirakott utcákra, a vadregényes Szílvásra, a betonozatlan Körös partra és azokra a városrészekre melyek már csak régebbi térképeken „élnek”. Biztos sok száz nevet felsorolhatnánk még, akik méltók lennének a halottak napi emlékezésre, de erre se hely, se idő nincs. Ezért hát mindenki tegye azt a virágot vagy mécsest akárhova, de ne feledjen egy percet áldozni az előttünk járók emlékének. Nyugodj békében régi idők Várada, régi idők embere. Ámen!

Farkas László, Nagyvárad

CÍMKÉK: HALOTTAK NAPJA