Képzeletbeli utazás a régi Nagyváradon.


     Képzeld el, kedves olvasó, hogy egy nagyon, de nagyon idős váradi, talán a dédnagyapád, kézen fog és végigvezet azon a városon, ami már régen a múlt ködébe veszett és csak néhány megsárgult újságlapon, néhány könyvben, emlékiratban létezik.
Egy olyan városon, olyan utcákon vezet végig, ahol néhány helyen még ugyanazok a házak állnak, de a kövek, az utcakövek nem ugyanazok és a hely szelleme sem ugyanaz mint száz, száztíz éve volt.

Induljatok el a Schlauch kerttől, amit csak pár hónapja parkosítottak, mert az épp regnáló püspök nem szerette a Rezidencia ablakán beáramló szagokat, amit a szemétlerakó felől fúvó szelek hordtak, éjjel nappal. Most szép, fiatal fákkal, bokrokkal teleültetett parkban sétálhatott a polgárság. A világhíres szemész, Grósz doktor régi szemészeti klinikája oldalán, a beépült utcasort Újsornak hívták, míg a másik, ebben az időben már villákkal beépített részét “Papok nyomásának”, mert a kanonokok ott jártak be a városba, lévén ez, a legközelebbi út, a Gerliczy és a Markovits házak kerítése mellett. A kert nyitott rondellájában épp katonazenekar játszik. Sétálgató hölgyek, urak, dadák hallgatják a zenekart, míg a csemeték a parkban játszanak. A Fő utcán, vagy ahogy még nevezték, Nagy országúton, a Csendőrlaktanya mögött terült el a Göndöcs kert, utána már a Közkórház következik. Akkoriban a kórház főorvosa, dr. Fráter Imre volt, néhai Madách Imréné Fráter Erzsébet rokona, aki a kórházban hunyt el és az Olaszi temetőben pihente örök álmát. A Páris patak hídján az idős úr elmeséli, hogy a patak nevét egy tatárjárás korából származó legenda szerint, Páris nevű francia kőművesről kapta, aki a városi építkezésen dolgozott és a patak medrében próbált menekülni. A menekülés nem sikerült, Páris a patakban lelte halálát. A hídhoz tartozik még egy mese, mely szerint a maradi bihari nemesség, ezen a hídon égette el József császár haladó szellemű rendeleteit, annak halálhírét véve. Tovább menve, jobb oldalon a Stark iskola előtt haladtok el, majd az utca bal oldalán az Irgalmas rend kerítése után a patika következik. Mint látjuk, abban az időben még nem sok épület volt ezen a környéken, legalábbis a ma ismertek közül. A Sztaroveszky utcán állt a Gyermekkórház, ahol a kor legismertebb gyermekgyógyásza, dr. Schiff Ernő gyógyította a lurkókat. A Megyeháza tér és a Sztaroveszky utca sarkán jobbra kanyarodtok, a görög katolikus szeminárium Paszulyvárnak nevezett impozáns épülete előtt és elindultok a Megyeháza felé, a Városháza és a Királyi Ítélőtábla előtt.



Régi Várad
Az öregúr közben régi, váradi történeteket mesél, egykori nyakas, megyei urakról, akik csak a bálokra és törvényhozásra, megyegyűlésre özönlöttek a városba, szállásuk pedig az egykori Báránka, ekkoriban már Széchenyi fogadó volt, no meg az Apolló, melynek báltermében még színielőadásokat is tartottak. A Megyeháza mellett aztán az akkori Ursula utcán érhettek ki immáron a Főutcára. Ezt az Ursula utcát nevezik el később Nagy Sándorjózsefről, az aradi vértanúról. Ti azonban a Garasos híd felé veszitek az irányt, de mivel nem akartok hídvámot fizetni a Garasos hídon, inkább az Áldás utcán haladva értek ki a Bémer térre. A Szalárdi utca sarkán, a régi posta épülete mellett áll a Rózsabokor, sok duhajkodás helyszíne, másik oldalon, az Áldás utca sarkán pedig a Magyar Király kávéház várta a vendégeket. Nem sok látnivaló volt abban az időben a Bémer téren, így aztán elindultok a híd felé, ahol ebben az időben nem kértek hídvámot. Átérve, a Szent László templommal szemben álló épületből akkor tódul ki a tanuló ifjúság. Ez az egykori püspöki rezidencia, akkoriban a Reáltanoda épülete, egyszerű, földszintes, fatornyos épület, amiben 1870-ig a Jogakadémia hallgatói is használtak. A tér másik szélén, a templom mögött áll a Fekete Sas szálló és vendéglő. Egykoron és talán még ekkor is, e szálló és a szomszédos Zöldfa szálló száláiban játszottak a zengerájok és színtársulatok. A téren, a piacon javában folyik az élet, a kofák a portékáikat árulják, a munkára váró léhűtők a Szent László szobor tövében várják a pár garast jelentő munka lehetőségét.

Hosszú séta
A görög katolikus püspöki palota sarokházának egyik ablakában fogadta 1849-ben, Kossuth Lajos a váradiak hódolatát, meséli az öregúr. A felnyújtott babérkoszorút azonnal a mellette álló Bem tábornok homlokára helyezte, nosztalgiázik kis könnycseppel a szemében. Odább, a Kert utcában elhaladtok a hatalmas fatorony mellett, melynek tetejéről figyelik a derék tűzoltók a várost. Az utca végén még csak a Gázgyár és a Zöldkerti temető létezik és arra, jobb kéz felé, a Rhédey kerti Lövölde épülete. Hosszú séta volt, de itt amúgy is befejeződik az akkori Nagyvárad és elfogynak dédapád történetei is. A Bóné kútnál azonban vannak lóversenyek, az új temetőbe is temetnek, hiszen nemsokára bezár a Zöldkerti temető, parcellázzák a hosszú utcát, megépül majd a Hadapródiskola és a villasor, a laktanyák és pár év múlva villamos csilingel a Rhédey-kerten át. Ez azonban már egy másik történet…

(Forrás: Tabéry Géza ötlete alapján, fotó: Washingtoni Kongresszusi könyvtár.)


Farkas László
Nagyvárad


Megjelent a Bihari Napló 2016. augusztus 19.-i számában: