Köszönettel: Várad


Tudjátok, az úgy van, hogy vannak olyan dolgok, amiket nem lehet elfeledni, bárhová is vet a sors, sodort el a történelem vihara, vagy csak egy szimpla emberi gyarlóság, a jobb élet utáni vágyakozás kényszerített a távozásra. Szóval, nem lehet elfelejteni a gyermekkor, a serdülőkor, a felnőtté válás éveit, helyeit. Fakulhatnak a képek a családi albumban, elhomályosodhatnak a tudatban a rég halott szülők, testvérek, rokonok képei, törlődhetnek a memóriából rég nem látott utcaképek, a helyet, születésed helyét, nem feledheted. Emlékedben, talán csak a tudat alatt, de élnek a régi szomszédok, osztálytársak, tanítók, tanárok képei, akikre olyan mértékben emlékszel néha, amennyire valamikor kötődtél hozzájuk. A régi szerelmekről nem is beszélve. A régi helyekről, ahova eljártál, elbújtál épp aktuális szerelmeddel, ahol együtt, kézen fogva andalogtatok, talán éppen a jövőt tervezgetve, vagy egyszerűen, csak úgy…

Feledhetők e a régi kis cukrászdai asztalok, ahol kézen fogva, félénken csattant el az első, vagy a sokadik puszi? Vagy a sötét moziterem utolsó sora, ahol már komolyabbra fordultak a kis puszilódzások, és elcsattant az a bizonyos első, forró csók? Vagy a színház nézőtere, ahol együtt néztétek meg az első, igazán nektek, fiataloknak szóló darabot? (Aztán többször is, az éppen aktuális partnerrel) Feledhetőek a folyóparti séták, a víz illata, a szomorúfűz vízbecsüngő ágainak képe? Ugye, hogy nem? De ez a pár sor, nem is erről szól, hanem arról, hogy most sem feledkeztetek meg városotokról, sem ti akik messze vidékeken éltek, sem pedig ti, akik itt éltek a Városban. Nem feledtétek, hogy a városnak szüksége van rátok. Nem annak a maroknyi embernek, akik elindítottak egy akciót, egy szoborért, hanem a városnak, a múltnak, a ti, a mi városunk múltjának. Aláírtatok! Szépen összegyűltek az aláírások, köszönhetően egy pár ember önfeláldozó munkájának, akik idejüket, egészségüket nem kímélve, a hűvös, szeles áprilisban kiültek a térre aláírást gyűjteni. Köszönhetően azoknak, akik csak úgy, elvittek pár ívet aláíratni ismerőseikkel, akikhez esetleg nem jutott el a hír. Köszönhetően azoknak, akik istentisztelet után gyűjtötték az aláírásokat, csak azért, mert a Város kérte és ők e város fiainak  tartották magukat! Köszönhetően azoknak a boltvezetőknek, alkalmazottaknak, akik nem tartották rangon alulinak az aláírásgyűjtést és minden gondolkodás, mérlegelés nélkül elvállalták a munkát. Köszönhetően azoknak, akik helyet adtak sajtótájékoztatónak, aláírásgyűjtésnek, elvállalták az ívek nyomtatását, gyűjtését és végül az összesítés, számítógépes feldolgozás nem kis munkáját! Köszönhetően az ellendrukkereknek és azoknak, akik bár nem vállaltak semmit, de nem is akadályozták azt, amit végre egyszer, civilek kezdeményeztek és visznek véghez.

Tudjátok, az úgy van, hogy az a közel nyolcezer ember, aki íveken, vagy online petíción aláírt, az most sem feledte el azt, amiről fentebb írtam. Biztos, sokan itthon és szerte a nagyvilágban nem is tudtak a kezdeményezésről, ami a kezdeményezők és szervezők hibája. Bizonyára voltak olyanok is, akiket nem is érdekelt a dolog. Sebaj. Most már vége, az eredmény pedig a jövő titka!
A Város, a ti városotok Nagyvárad, köszöni mindenkinek!

Farkas László