Lapszemle 1924-ből

Erdélyben megszilárdult a román hatalom, a városok élete visszatért a rendes kerékvágásba, aki tudott adaptálódni és úgy-ahogy megtanulta az állam nyelvét, felesküdött az új hatalomra az többé-kevésbé boldogulni látszott. A kereskedelem újra elkezdett élni és a hegyeken túlról idevándorolt minden rendű-rangú konjunktúralovag, panamista hamar meggazdagodott a helyieknek új, nekik pedig megszokott, ideimportált körülmények között. Ma az 1924-es esztendő sajtójából válogatunk, szemezgetünk a hírek között, ismerkedve az akkori idők embereinek, magyar embereinek gondjaival, örömeivel.
Ródliznak a Kálvárián címmel ír ró iniciálékkal vidám kis cikket a szerző, de az 5. oldal igazi érdekessége az a másfél hasábos írás, ami névtelenül ugyan, de arról ír, hogy "mikor volt jó üzlet a színház Nagyváradon"?. A cikkíró szerint, Kotsi Palkó Jánostól, Janovics Jenőig, Sándorfy Józseftől Parlagi Lajosig minden színigazgató veszteséggel távozik. De akkor miért talál mindig gazdára a társulatigazgatói szék, kérdezhetnénk?. A múlt legendája szerint, legalább öt ujjára való arany és briliánsgyűrű, vastag aranyláncon függő aranyóra, minden direktornak kijutott és amíg a színház előtt, hosszú tajtékpipát szíva, közönséget csalogatni kint látták a hitelezők és a színészek, addig mindenki nyugodtan aludhatott. Ám jaj volt és nem volt kegyelem, ha a lánc, vagy valamelyik gyűrű, netán több is hiányzott, mert akkor a tagok másnap már nem köszöntek és harmadnap elinaltak a szélrózsa minden irányába. A kőszínház addigi történetének legtragikusabb sorsú direktora talán Somogyi Károly volt, aki a színház igazgatáson elúsztatta tekintélyes birtokát, pécsi emeletes házát és egy vidéki kúriát. Váradnak ugyanis nem volt (akkor sem?) színészetet szerető közönsége. Még a nyitás esztendejében sem volt túl nyereséges a szezon, hiszen a bevétel és kiadás rovatban mindössze napi száz forint pluszt találunk. Volt ez egy olyan évadban, amikor a tíz hónapos szezon bérleti bevétele 27. ezer forint volt. Pedig hol volt még akkor a mozik által kreált konkurencia? Somogyi pedig hiába olvasott el naponta több szövegkönyvet, találgatva, mivel csalogathatná be a közönséget a színházba, nagy iramban rohant a teljes elszegényedés felé. 
Továbblapozva a megsárgult, porladó újságlapokat némileg meglepődve olvashatjuk a rövid, de annál velősebb hírt, miszerint  el kell távolítani a bihari földvár turulmadarát. Mint tudjuk a régmúlt korokban fontos szerepet játszott ez a földvár, hiszen innen védte földjét Mén Marót az ellenségtől. Az évezredes emléket turul madárral jelölte meg a község lakossága a millenáris ünnepségek alkalmából. A kiterjesztett szárnyú turulmadárnak most el kell tűnnie, mégpedig miniszteri rendeletre, ami egyenesen a már nem is annyira új fővárosból érkezett. Érdekes, milyen messzire elláttak az urak, onnan a magas minisztériumból, úgy ahogy napjainkban is. Mennyire bántotta a távoli bihari község turulmadara a fővárosi szemeket!
A következő lapszám ami a kezembe került, csak azért érdekes, mer ezen pillantom meg a cenzurat , azaz cenzúrázott feliratot, bár biztos régebben is volt, de az első lapon, Tabéry Géza, Boldogabb jövő az emberiségnek című cikkben már ott a sok, fehér folt! Aztán furcsának tűnik a fejléc fölött, (ami még mindig a büszke NAGYVÁRAD ) a felirat: VASÁRNAPI SZÁM 3 LEI BUKARESTBEN 3 lei 50 bani. 
Egy újabb lap, egy szomorú magyar sorsát vetíti elénk, miszerint Sényi Géza nyugdíjazott felmérési felügyelő General Berthelot, vagyis Sal Ferenc utca 2. szám alatti lakásából kilakoltatták az olaszi rendőrkapitányság emberei. Tették ezt annak ellenére, hogy a tisztviselő 30. évig szolgálta az államot. Igaz, hogy nem az épp regnálót, hanem egy másikat. Törvényszéki ítélettel rakták bútorait az utcára és a megürült lakást végre elfoglalhatta Zlatescu vámfőnök.
Ugyanezen az oldalon humanitárius felhívást olvashatunk, miszerint a Széles utca 21. szám alatt élő, egyedülálló, magatehetetlen Kutasy Julianna varrónő részére adományokat a kiadóhivatalban is átvesznek.


Az 1924. március 12-én megjelent, Hegedüs Nándor és Marót Sándor által szerkesztett lap, mindössze két oldalas volt (lásd a mellékelt fotót).
Lám-lám, nincs új a nap alatt, kitűnik ez egy pár olvasói levélből, amit a lap kommentálva tálal és ezek szerint, a posta már akkor is jeleskedett az eltüntetett és, vagy akarattal nem kézbesített küldemények, levelek, újságok gyűjtésében. De hol lehetnek a ki nem kézbesített levelek, lapok, küldemények, teszi fel a költői kérdést a szerkesztő?
 A március 24. lapszám Bartók Béla váradi fellépését hirdeti. Guttmann Miklós szerint az este vesztesei a távol maradók lesznek, hiszen a művész a pillanat legnagyobbika műfajában és nem csak Európában, hanem az egész világon. 
Egy áprilisi lapszámban erdélyi író színdarabjának bemutatójáról kapunk hírt. Karácsony Benő, Válás után című darabjának méltatása igazi színikritikusi remek. A kritikus szól arról is, hogy végre, városunkban is kialakult egy igazi, értő része a közönségnek, aki méltányolni tudja a komoly darabokat is. A színészek, Kőrössi Juci, Sor Jenő, Zilahi Irén és Dajka Margit dicsérete sem marad el. A telt ház közönsége a Nagyváradon első ízben jelentkező írót tüntető ünneplésben részesítette és a felvonások közötti szünetben is kihívta a függönyök elé. 
Egy hír, ami mint tudjuk, nem csak hír maradt! Kamaraszínház épül Nagyváradon, olvashatjuk a lapban.  Weiszlovich Emil és özvegy dr. Heimann Józsefné elosztották a Park szálló épületeit és a parkot, valamint a régi színkört. Heimann Béla mérnök szerint a színkör kis költséggel felújítható és egy nagyszerű kis színházat lehet belőle csinálni, a pesti, Belvárosi Színház mintájára. 
Zárjuk a mai nosztalgialapszemlét egy, az előző hírhez kapcsolódóval. Eszerint július elsejei dátummal Weiszlovich Emil átadta a színkört és a még átadandó területet az új tulajdonosoknak.
 (folytatása következik)

Farkas László
Nagyvárad