Lapszemle 1945-ből: nehéz idők voltak

A háború utáni első hónapok nagyon nehezek voltak, olvasható a korabeli napilapok írásaiban (sajnos, mint utóbb kiderült, a következő 45 év is ilyen lett). A boltok üresen álltak, az ellátás akadozott. A lelkesedés, az öröm azonban pótolta a hiányosságokat.



A felszabadult Nagyvárad nélkülözésekkel kezdte az új életet

A harcok nyomainak eltakarítása, az üzemek és gyárak újraindítása volt az új vezetés gondja mindenekelőtt. Ugorjunk az időben egy jó nagyot, és nézzük, mivel is foglalkozott a „demokratikus” sajtó, néhány hónappal az úgynevezett felszabadulás után. A felszabadult Nagyvárad nélkülözések, gondok között kezdte az új életet, írja a korabeli Új Élet napilap 1945. február 9-én megjelent száma. Minden hiánycikk volt, azonban a lelkesedés, az öröm pótolta a hiányosságokat. 
A bukaresti Scînteia című napilapból átvett cikk szerint, a fasiszta kiéheztetés ellen a legeredményesebben a földreform megvalósításával veheti fel a harcot a román nép. „Tűrhetetlen, hogy a nép árulóinak kezén legyen a föld, amely a népé, és tűrhetetlen, hogy az elmenekült népgyilkosok, hazaárulók új meg új merényleteket kövessenek el a nép ellen. A földek gazdátlanul hevernek, vagy illetéktelen kezekben vannak. A Nemzeti Demokrata Arcvonal választási programja kimondta, hogy a szerzetesi és egyházi birtokok kivételével nem maradhat az országban nagybirtok és nem maradhat fasiszta kézben”. Lám, akkor még nem óhajtottak az egyházi tulajdonhoz nyúlni, hiszen ekkor még a Nemzeti Parasztpárt és a Nemzeti Liberális Párt adta a nagykoalíciót a román politikai életben. 
Helyi érdekességek
Folytassuk „lapszemlénket” helyi érdekességekkel. (gy) aláírással érdekes tárcát közöl a lap a „Garasos hídról”, persze nem a híres alsó Garasos hídról van szó, hanem az úgynevezett komphídról, melyen karszalagos városi megbízottak szedték a hídpénzt a dolgukra siető polgároktól. Ványai polgármester pedig meghallgatván a hozzá eljuttatott panaszokat, eltörölte a hídvámot. Mi ez, ha nem demokrácia és a nép óhajának figyelembevétele, kérdezheti jogosan a ma olvasója, akit se nem kérdeznek meg, se a szavát nem hallgatják meg az illetékesek, bármilyen fontos közérdekről legyen is szó? Félre a tréfát, hisz más idők, más emberek voltak akkoriban, hogy megint, még élő tanúkra hivatkozzunk. 
A tárca folytatásában a cikkíró elmeséli, hogy milyen korrupt idők voltak azok az évek, mikor a városi tanács nem tíz, hanem harminc esztendőre adta bérbe a központi hidat. „Valami patriarchális protekció volt ennek a titka, valaki, néhai szegény ember családi összeköttetése a város felé. Ezt a néhai szegény embert Grossz Dezsőnek hívták. A világon mindenütt megszűnt a hídvám, már villamosok szaladgáltak a karcsú Szent László téri hídon, az öreg Grossz szigorúan és kérlelhetetlenül ott ült léghuzatos kuckójában, és szedte a hídvámot, mert csodálatos bérleménye egy teljes évtizeddel tovább tartott, mint a világ más hasonló szerződése. Szóvá tenni senki nem merte, ki mert akkor egy öreg városi polgárt jogaiban így megsérteni? Új világ született, új idők jártak, eltűnt hát a hídvám, még a pontonhídról is! A hamarosan épülő ideiglenes fahídról majd később.
Apróhirdetések
Most nézzük, mit vásárolt és adott el a váradi polgár ezekben az időkben!
Az apróhirdetések vegyesek, így csak az igazán érdekeseket ragadjuk ki a hasábnyi sokból. Ezek szerint művészlemezt, paplanokat, használt ágyneműt, cséplőgépet, anilinfestéket, zsákszőnyeget, mély gyermekkocsit, télikabátot, szekeret vásároltak volna. Eladni? Eladni nem sok mindent, de azért például bürgeri csizmát, Singer varrógépet árult a polgár. Annál bővebb a kínálat állásokban. Pápay Jutka elsőosztályú cipészsegédet, angóra fonáshoz nőket (rokka van), illatszer szakmába gyakorlott eladónőt, gyakorlattal bíró csomagolót, könyv- és papírszakmában járatost, fényképész retusőrt felvennének a vállalkozó iparosok, kereskedők.
A szolgáltatók is mocorognak már, varrógépet, zongorát, írógépet javítók ajánlják szolgálataikat.
Megbüntetik a deportáltak vagyonának fosztogatóit, írja a következő cikk, nevesítve a bűnösöket, akik a Klein és a Zisovits családoktól eltulajdonított javak miatt kaptak öt, négy és egy hónapi fogházbüntetést. 
Az NDA (Népi Demokratikus Arcvonal) új szabályrendelete leveszi a közmunkaterhet a kisember válláról, harsogja a cím. Közmunkaalapot szerveznek, amibe mindenki köteles befizetni, mégpedig nem egyenlő arányban, hiszen a kisiparosok, kiskereskedők, az alkalmazottak számának arányában, a háztulajdonosok az ingatlan árának arányában, a részvénytársaságok, betéti társaságok és kft.-k forgalmuk, illetve közgazdasági fontosságuk arányában pengetnek különböző összegeket. Havonta. Ez kérem a progresszív adózás!
Nemzetiségi törvény
Mai lapszemlénket az 1945. február 21-én megjelent számmal zárjuk, hisz ez a lapszám közölte az akkori idők egyik legjobban várt törvényét, a nemzetiségi törvényt. Az újra kisebbségi sorba került nemzetiségek számára várva várt törvényt most nem másoljuk ide (bár nem ártana), de néhány passzus betartása, betartatása ma is aktuális lenne. Az „olvasó írja” rovatban bővebben olvashatunk a fahíd építéséről, ami ideiglenesen fogja szolgálni a lakosságot, a majdani kőhíd építéséig. 
A cikkíró szerint a váradi munkásság megértette az idők szavát, és új életet kezd meg. Az új életet a munkásságnak magának kell megcsinálni, azért, hogy a jövő nemzedéknek már mindene meglegyen. A város vezetőségének elhatározását, hogy a fasiszta hordák által felrobbantott Kishíd helyére egy ideiglenes, de teherbíró fahidat építtet, azért is, hogy a közönséget kiszolgálja, de a dicsőséges Vörös Hadseregnek az utánpótlási útvonalat biztosítsa. 
Szellemi terror
Kissé viccesnek tűnnek ma már ezek a szavak, de a kor embere biztos komolyan vette őket, hiszen nehéz idők voltak. Kenyérjegy, élelmiszerjegy, letelepedési engedély, lakásrekviráló bon, cukorosztás, ajándékjegy osztása, jegy, tiket, bon, várt a dolgozóra. Sajnos, kevés élő tanúja van már azoknak az időknek, olyanok akik elmesélhetnék személyesen az „új kor hajnalán” történteket, okulásul azoknak, akik még mindig az eszme és elv hívei, de annak a beteges világrendnek utolsó éveire, a szürkeségre, a sötétre, a víz, fűtőanyag, élelmiszer hiányára, a szellemi terror éveire még sokan emlékszünk!

(Forrás: Új Élet, 1945. február 9., 21.)

Farkas László
Nagyvárad