Mesélő újságlapok 3.

A Nagyvárad 1929-es, sajnos meglehetősen hiányos évfolyamát lapozgatva, három nagyon érdekes cikket találtam.
Kezdjük mindjárt a Honigberger Lajos által jegyzett Nagyvárad értékes régiségei között című írással, ami nem más, mint egy séta krónikája a nagyváradi múzeumban.
Amint azt sokan tudják, addig, amíg a gyűjtemények nem foglalhatták el helyüket a Barokk palotában, a volt római katolikus püspöki palotában, ezek az eredetileg is Múzeumnak álmodott épületben voltak elhelyezve.
A Schlauch tér (ma Petőfi Sándor park) mellett, egy szép kis park közepén állt a csinos kis épület, ahova az akkori cikkíró elkalauzolta olvasóit és ahova most én is elkalauzolom a ma olvasóját.
Persze, a nagyvárosok múzeumaival sem nagyságban, sem pedig gazdagságban nem lehet összehasonlítani a váradi múzeumot. Szegényesnek azért akkoriban sem volt nevezhető az anyag, de az 1916-ban Esztergomba szállított Ipolyi Arnold-gyűjtemény hiányát alaposan megsínylette a múzeum. Az említett gyűjtemény ugyan a nagyváradi I. számú egyházmegye tulajdona volt, az illetékesek mégis elszállíttatták azt.

A hiányzó gyűjtemény

Bocskay István aranyozott ezüst díszpohara 1605-ből, Bethlen Gábor nászpohara, aranyozott ezüstből és kagylóból, a XVII. századból, olasz képek fára festve a XIV. századból, miseruha génuai zöld bársonyból, hímzett kereszttel a XI. századból, hogy csak néhány ritkaságot említsünk abból a rengeteg értékből, ami az említett gyűjteményben volt és hiányzott az akkori kiállítás anyagából. De voltak az elszállított gyűjteményben festmények, szőnyegek, majolika, fegyver- és hímzésgyűjtemények, világi és egyházi ötvösmunkák is.
A cikkíró megjegyzi, hogy ezeket a kincseket elvitték ugyan, de maradt még rengeteg kiállított tárgy a termek tárlóiban, a látogatottság mégis elmarad az elvárttól. A hét nagy terem az alacsony beléptidíj ellenére is (5 lej volt akkoriban egy jegy ára) üresen kong, szinte mindig.
A múzeumot 1896-ban nyittatta a Nagyváradi Régészeti és Történeti Egylet, Gyalókay Lajos elnöksége alatt. 1904-től Barta Gyula az intézmény gondnoka és felügyelője.

Egy kis tárlatvezetés

Szegődjünk most a vezető, Barta Gyula és az újságíró nyomába, akik végigkalauzolják az akkori olvasót, és önt, kedves mai olvasó, a hét termen.
Az előcsarnok falai mentén láthatók Nagyvárad 900 éves múltjának tanúi, a váradi első székesegyház faragott kövei és szobortöredékei. Ugyanitt található az értékes márványlap, melyre a főbb adakozók neveit vésték fel. Olvashatjuk ezen Schlauch Lőrinc, Bunyitay Vince, Bölöni Sándor és a Des Echerolles-Kuspér család nevét, de megtaláljuk a Nagyváradi Takarékpénztár és Nagyvárad törvényhatóság nevét is.
Az első termet teljes egészében Bölöni Sándor könyvtára foglalja el. Az ajtó fölött az adományozó országgyűlési képviselõ arcképe látható, 1890-ből.
A második terem az ősrégészeti tár. Itt található a sok kő, vas, bronzkori, valamint népvándorlás kori lelet. Ugyanitt látható a hatalmas mamutfog, amelyet Nagyváradon találtak, és ugyanitt található az 1896. szeptember 7-én talált ártándi avarkori lelet.
A következõ teremben Nagyvárad legrégebbi térképének „hű másolatát" találjuk.
SZABADOS NAGY-VÁRAD VÁROSA', HOSTÁTJAI' ÉS VÁRÁNAK FEKVÉSE 1598-BAN. AZ OSTROMLÓ TÖRÖK ÉS TATÁR TÁBORRAL EGYÜTT. SZABADOS NAGY-VÁRAD VÁROSA' PRAETORÁLIS HÁZÁNÁL LEVŐ ORTELIUS REDIVIVUSBÓL MÁSOLT PÉLDÁNY SZERINT.
MÁSOLTA ANGYALFFIY ANDRÁS 1842.
A következő terem az ötvösművek terme, mely szerény gyűjteményt tartalmaz, de a falakon régi képek és másolatok találhatók. Itt láthatók Vitéz János püspök és Janus Pannonius költő arcképei is, melyeket Bubics Zsigmond festett.
Egy kisebb teremben található a román néprajzi gyűjtemény is. Hímzések, cserépedények, festmények vannak itt elhelyezve, de megtalálható a király és Miklós régens gipszplakettje is.
A magyar népművészeti szobában van egy tulipános láda teljes felszereléssel, rajta a felirattal: Sebes Susanna Asszonyé 1781.
A nagyterem dísze a hatalmas, márvány keresztelőkút 1515-ből, de ebben a teremben található a képtár is.

Itt állott évekig a Vármegyeházból átköltöztetett hatalmas Feszty Árpád kép, a Zsolt menyegzője, melyet a város a millenniumra festetett, és amit 1928-ban a magyarországi Biharvármegye székvárosába, Berettyóújfaluba vittek.
Akkoriban a képtárban a magyar történelem nagyjainak képei voltak kiállítva. Búcsúzzunk el a múzeumtól, de előbb említsünk meg még két érdekességet.
„A nagytermet az elõőcsarnokkal egy fehér márvány díszkapu köti össze, melyet Bunyitay Vince címzetes püspök készíttetett a múzeum számára. A renaisance stílben készült művészies remek tympanonjában dr. Schlauch Lőrinc bíboros-püspök és Ipolyi Arnold püspök címerei ékeskednek. A jobboldali oszlopon Bunyitay címere", írja a cikkíró.

Régi fejfák

A másik érdekesség egy sírkő, melyet 1914-ben találtak a Páris-patak csatornázásakor, a Sztaroveszky utcán. A kövön nem látszik az elmúlt háromszáz év, olvashatjuk a cikkben. És mi van rajta? Egy címeralak, bárdot emelő kéz, alatta a felirat:
„Itt fekszik az Urban elnyugodott Boldog Emlékezetü Coros János az Eő kedves házastársával együtt kiknek az Isten adgyon Boldog Feltámadást az utolsó napon holt meg Anno Do. 1655. Die 22 Oct."
Ha pedig régi sírköveknél tartunk, maradjunk is ezeknél és nézzünk széjjel.
„Szabadságharc hőseinek sírjai között a váradi temetőkben". Ez ugyanis lapszemlénk következő írásának címe, mely az augusztus 19-i számban jelent meg, szintén Honigberger Lajos tollából.
„A nagyváradi temetők híresek elhanyagoltságukról", írja H. L. Elhisszük neki és követjük õt elfeledett '48-as hősök sírjainak felkeresésében.
Első utunk (ne feledjük, 1929-be repültünk vissza) a „rendezetlen, füves kis ősi-i temető, amely csak egy '48-as hőst rejt. Neve Szőke Márton, volt 1848-49-iki honvéd. Élt 84 évet, meghalt 1915. január 1. Gondozásnak nagyon kevés nyomai láthatók a hanton."
Második állomásunk a Rulikowszky temető, melynek kápolna előtti útjáról letérve (valószínűleg a Gerliczy kápolnáról van szó ) díszes fekete márvány alatt nyugszik Kauszler József, honvéd őrnagy. Ebben az időben még nagyon sok, már elkorhadt fejfát, de még olvasható felirattal, talált a kutató, amint azt a cikkben olvashatjuk. Ilyen volt Nagykágyai Kágyi Károly 1848-49-iki honvéd tűzér õrnagy. Élt 80 évet, meghalt 1906. július 10-én. Persze, ezeknek a fejfáknak mára már nyoma sincs.
Akkoriban azonban még megvoltak, a kápolna bal oldalán, Kerekes Károly, volt honvédtiszt sírja, Tátray János, nyugalmazott körjegyző, vadászhadnagy, Marossy Károly, honvéd tizedes, Keresztes Ferenc, városi tisztviselő sírjai.
A főúttól betérve, a jobb oldali kis úton találta a keresgélő id. Mütter Ferenc nyugalmazott királyi táblabíró, honvédszázados sírját, aztán egy fehér márvány síremléket, Fiedler Tamás '48-as honvédőrmester nyughelyét. Rulikowszky síremlékének jobb oldalán, a második sírba volt eltemetve az az Elidész nevű fiatalember, aki 1848. augusztus 28-án, a Rhédey-kert legmagasabb fájára felmászva végignézte Rulikowszky Kázmér kivégzését.

A hajdani Olaszi temető

Az Olaszi temetőben is sok, egykori '48-as sírja található, olvashatjuk a cikkben. Emeljünk ki néhány nevet mi is ezek közül. A főkaputól jobbra volt Palotay László nagyprépost sírhelye. Palotay közlegényként kezdte Bem seregében, majd főhadnagy lett. A bukás után bujdosott, végül Váradra került, ahol Tordai Szaniszló Ferenc püspök kispapnak vette fel. Az egykori főhadnagy a papi pályán is szép karriert futott be. Sírjával szemben volt Marschalkó Tamás sírja, aki a 4-es honvédek ezredese volt. Ugyanebben a parcellában volt Farszádi Kováts Mihály honvédszázados, Bem tábornok szárnysegédének sírja. (A sírkő jelenleg a nagyváradi Barátok templomának altemplomában található.) Kicsit arrébb volt báró Hivvári Meszéna István, m. kir. ezredes, aki a Würtembergi huszárok fõhadnagyaként kezdte és ezredesi rangban lett Bem táborkari főnöke.
Ma már az Olaszi temető helyén park van, de van egy új református templom is, melynek harangtornya alá sikerült az utolsó utáni pillanatban (az 1990-es fordulat után) bemenekíteni néhány sírkövet, köztük hajdani '48-as honvédekét is. Itt találjuk napjainkban is Beöthy Györgynek, Bihar vármegye táblabírájának sírkövét, aki az ezredesi rangig vitte. Az osztrákok golyó általi halálra ítélték, amit 16 év várfogságra változtattak. 1875. december 11-én hunyt el.

A váradi nyomdászat kezdetei

Zárjuk a háromrészes lapszemlénket és búcsúzzunk el az 1929-es év újságlapjaitól egy olyan írás rövid ismertetésével, mely később, bővebben feldolgozásra kerül majd és az első Váradon nyomtatott könyv történetével, valamint a helyi nyomdászat történetével foglalkozik. Ezt a cikket is, csakúgy, mint a szabadságharc halottairól szólót Honigberger Lajos jegyzi. Az érdekes leírásból megtudjuk, hogy Várad nyomdászatának megalapítása az 1565. évre esik. Akkoriban Magyarországon már tíz nyomda működött, a váradi volt a tizenegyedik. Buda, Zeng, Zágráb, Szeben, Fiume, Brassó, Sárvár, Kolozsvár, Magyaróvár és Debrecen után, amikor Hoffhalter Rafael városunkba jön és itt felállítja nyomdáját, végre itt is beindul a könyvnyomtatás. Az első itt nyomtatott könyv egy protestáns pap fordítása, mégpedig Melius Péter Jób könyvének héber nyelvből való fordítása. A cikk írásának idején „ebből négy teljes és két hibás példány van meg, melyeknek értéke felbecsülhetetlen". A következő könyv, amit Hoffhalter kiadott, Szegedi énekeskönyve, amiből egyetlen példány van meg a „wolfenbütteli herceg könyvtárában".
A könyv váradi történetének folytatásában érdekes, mi több, híres emberek nevével találkozunk és érdekes dokumentumokról, nyomtatványokról is szó esik majd.

Farkas László
Nagyvárad

Megjelent a Reggeli Újság 2017. október 30-i számában