Römiaffér a Pece parti Párizsban


izony, kedves olvasók, fura dolgok történtek kis Magyarországon azokban a háborús esztendőkben. Váradon esett meg a következő kis történet, amit most elmesélek önöknek. Persze, a korabeli híradások, jelesül a Nagyvárad című napilap tudósításai alapján.
Történt pediglen, hogy a pénzügyigazgatóság pénzügyőreiből álló húsztagú brigádot bizalmas utasítással küldték ki a nagyváradi klubokba, kávéházakba és egyéb szórakozóhelyekre, ahol römi játék folyik. Miért? Azért, hogy megfelelő jegyzőkönyv felvétele mellett kobozzák el az e helyeken található összes römi garnitúrát.


A Pénzügyi Igazgatóság határozata arra kötelezi a klub, vagy kávéház bérlőjét, hogy a birtokában lévő römi készleteket átadja az ellenőröknek, vagy két órán belül azokat becsomagolva, hiánytalanul átadja a pénzügyi szakasznál. Nos, kérem, ez a furcsa intézkedés nem csak meglepetést, hanem őszinte felháborodást is keltett a kávéház és klubbérlők között, ugyanis a népszerű és szórakoztató játék némi kis pluszjövedelmet jelent az amúgy szerény bevétel mellett, némiképp egyensúlyozandó az egyre magasabb bérleti díjakat és egyéb taksákat.
Végül, de nem utolsósorban Nagyvárad is több ezer pengő havi jövedelemtől esik el, ugyanis a legtöbb nagyváradi kávéház és klub – így az EMKE, Royal, Pannónia, NSE, Újságíró Otthon és Union klub – havi ötszáz pengő játékilletéket fizetett a városnak.
Nos, eddig a hír. Lássuk, mit ír tovább az újság a römiről, annak eredetéről és elterjedéséről.
A römi játék az 1920-as évek elején kezdett népszerű lenni Erdélyben. Praktikussága miatt lett ismert, mivel a tizennégy kártyalap kézben tartása kissé nehéznek bizonyult. Bukarestbe, a kávéházakba később jutott el a szenvedély. A Regát vidéki városai alig ismerték és gyakorolták a römit. Érdekes módon – jegyzi meg a cikkíró – az anyaországban sem tudott elterjedni a játék.
Tudnunk kell azonban, hogy a fenti rendelkezés nem vonatkozott magánosokra, tehát otthonaikban továbbra is nyugodtan játszhattak a polgárok, alakíthattak kisebb-nagyobb társaságokat, ám a partik jövedelméből nem kellett illetéket fizetniük a városnak.
Nagy Dezső pénzügyigazgató nyilatkozata szerint a jogszabály országos jellegű, de nem minden város egy időben vezette be. Innentől a jogszabály be nem tartása már jövedéki kihágás és az elkövetővel szemben kihágás címén eljárás indítható. Ideje, hogy a letűnt korszaknak ezek a kockakövei is eltűnjenek a szórakozóhelyekről, mondja végül az igazgató.
A következő lapszámban már kissé mélyrehatóbban foglalkoznak a játékkal és annak eredetével. A tévedést, miszerint a játék román eredetű, hamar eloszlatja a cikkíró és elmagyarázza, hogy a kő römi Amerikából származik és ebben a formájában váradi találmány. A Mah-Yong nevű kínai eredetű játék, amit a tízes években széltében-hosszában játszottak Magyarország minden vidékén, kissé megunttá vált. Ekkor az Amerikából jövő, bridzset helyettesítő, Jolly-jokerrel cifrázott bridzs römi jött divatba. Ebből lett aztán a kő-römi, aminek népszerűsége még a szintén váradi találmányt, a kalábert is fölülmúlta.
Ekkor esett meg, hogy egy ismert nagyváradi úr, kitűnő römi játékos maga is, rájött, hogy a Ma-Yong helyett a römit is lehetne kővel játszani. Mint jó, váradi szellemmel megáldott vállalkozó, kis vállalatot létesített NIKLA néven. Azonnal felvette a kapcsolatot egy celluloid gyárossal és legyártatta az első römi garnitúrát. Akkor még kártyafigurák voltak a lapokon és megjelent a kis fatáblácska is, és már könnyen áttekinthető lett a játék. Mivel a celluloid ” rosszul “viselkedett (összecsúsztak a lapocskák, tűzveszélyes volt), más megoldáson kellett gondolkodni. Ekkor Leipnik Gyula – ez volt a feltaláló neve – elutazott SZILÁGYSOMLYÓRA és kazeinből elkészíttette az első tűzálló römi garnitúrát. A fatáblácskákat állványokra állította és indulhatott az új őrület. A román dohányjövedék, a Monopol riadtan állapítja meg, hogy Erdélyben visszaesik a méregdrága, jól megadóztatott francia kártya eladása. Egy szép napon a román hatóságok elkobozták a römi készleteket. Persze, a kávésok és klubbérlők is léptek és maguk kérték Bukarestben a hatóságokat, hogy adózzák meg a römit.
A fővárosi hatóságok gyorsan léptek és maguk kezdték gyártatni a monopolizált römi garnitúrákat. Az új römin már számok szerepeltek, kék, fekete, vörös és sárga színben pompáztak a kövek. A számok a kártyalap értékét helyettesítették. Egyedül a Jolly-joker figuráját tartották meg.
Persze jó szokás szerint a korrupció azonnal ott volt, ahol kellett. Mindjárt a gyártási jog megszerzésénél megindult az ádáz harc. A bevált recept, a zsebre dolgozás eredményeként, a gyártást egy kolozsvári vállalkozó “nyerte”el. Volt még egy kiskapu, ahol a “controlor úr” kérges szívét kellett megpuhítani. Mégpedig az új kövek alsó részén elhelyezett ellenőrzési szám egyeztetésénél. Magyarán, ha egy kő elveszett, azt mással nem lehetett pótolni. Vagy mégis?
A Monopol évről évre emelte a játékgarnitúrák árát és a járulékokat is. A magánházakban is razziáztak, hogy ott se használhassanak más garnitúrákat, mint a méregdrága Monopol gyártmányt, melynek hátlapja fekete volt. Nagy büntetést kapott az a kávéház, ahol véletlenül fekete hátú römit találtak.
A felszabadulás után a römi akadálytalanul hódított tovább, de 1941 őszén a magyar állam is lépett. Az írás nyitva hagyja a kérdést, mi lett ezután és meddig kellett várni a helyzet megoldására. A kávésok, klubbérlők azt nehezményezik, hogy pont a szezon kezdetén, az ünnepek előtt sújtották őket a hatóságok.
Hogy mi történt később, milyen megoldást találtak az illetékesek, már egy következő írás témája lesz.

Farkas László, Nagyvárad

CÍMKÉK: RÖMI