Szent László fényében


A két esztendeje anyaországához hazatért Nagyvárad lázasan készülődött az 1942 májusában megtartandó Szent László hétre. A város meg szerette volna mutatni odaadását és háláját az anyaországnak, de nem utolsó sorban az idegenforgalom fejlődését is várták az eseménysorozattól. Épp ezért, a különböző szakbizottságok minden erejükkel igyekeztek olyan programokat kidolgozni, amelyek vonzanák a turistákat és a városnak is hasznára válnának.
Az egyik ilyen esemény a helyéről eltávolított Szacsvay szobor ünnepélyes visszahelyezése volt. Az 1907. március idusán felavatott szobor a Szent László napokra tért vissza Nagyváradra, rövid budapesti kirándulásról. Harminc esztendeig állt a méltóságteljes alak a Körös parti korzó fenyőfái között, mígnem 1937-ben az akkori “primár”, dr. Vasile Bledea hangot adott a ténynek, miszerint nem tűri tovább a magyar szimbólumot és elrendeli a lerombolását. Hogy a műalkotás megsemmisülését megakadályozza, Tabéry Géza, a Nagyvárad újságírója beadványt intézett a “domnu’ primárhoz”, adná ki neki a szobrot, hogy ő saját telkén őrizze meg azt. Persze, a beadvány nem talált meghallgatásra, mivel “a szobor közvagyon és nem lehet azt magánszemély őrizetére bízni”!


A rombolókban azért csak volt némi kímélet, mert a szobrot darabjaiban elszállították a város egyik anyagraktárába és ott ledobálták egy sarokba. Óvatosság nem volt a munkájukban, mert a leszerelés, durva szállítás és elhelyezés közben a mű több helyen megsérült. Az előkészületek során a város a régi helyére állítja a szobrot. A talapzat kőkeretét és magát a talapzatot már ’42. április elején elkészítették és a szobrot is elküldték a fővárosba, ahol maga az alkotó, Margó Ede restaurálja azt a Vignalli-féle öntödében.
Egy másik szobor felállítását is a Szent László napokra időzítette a város vezetése. Ez pedig az impozáns Tisza szobor avatása volt.


A Berettyóújfalu főterén felállított hatalmas Tisza Kálmán szobrot, Nagyvárad városa és Bihar vármegye határozata alapján, a megye székhelyére hozzák át, írta a Nagyvárad c. napilap 1942. április 11- én megjelent lapszáma. Mindkét helyszínen folyik a munka. A Széchenyi téren, szemben a Tisza házzal már öntik a talapzatot. A szomszéd városban pedig kezdődnek a szobor szétszedésének munkálatai. Azt a munkát egy nagy budapesti bronzöntő cég végzi, amelyik annak idején a szobrot megöntötte. A hatalmas szobrot és a mellékalakokat április 18-án szállították Nagyváradra.


A Szent László napok rendezvényeinek fényét emelendő, a városatyák elhatározták, hogy kiállítást rendeznek Nagyvárad városi életének emlékeiből. Tudjuk, hogy a kultúrát kereső minden korban megtalálta a szellemi műveltség olyan magas fokát, ami Nagyvárad városát mindig az ország három első városa közé emelte. Királyok egész sora méltán adományozta Váradnak javait az évszázadok során. A város jelentősége egyre nőtt. Vitéz János udvara, híres könyvtára, Fráter György udvara rombolás áldozata lett, nyoma sem maradt a csodás székesegyháznak, a csillogó királyszobroknak. A protestáns emlékeket is szétdúlták a történelem viharai. Írásos emlékek mégis csak a XVIII. század elejéről maradtak fenn. Azonban a városnak privilégiumokat adományozó iratok, a gondos és elővigyázatos tárolás miatt, már a XVI. századtól fellelhetőek a levéltárban. Nos, több más értékes dokumentummal egyetemben, ezeket kívánták kiállítani az ünnepségek idején a Városháza kisebbik gyűléstermében. Láthatóak lesznek a város pecsétjeinek gyűjteménye, a céhes élet emlékei, a város legrégebbi (1600) képi ábrázolása, a tanács üléseinek 1716. óta magyar nyelven vezetett jegyzőkönyvei, megelőzve ezzel más magyar városokat!


(Vajon a dokumentumok napjainkban hol lehetnek?)
Tervben volt és meg is valósult Jósa Jolán nagyváradi írónő hangjátékának közvetítése a Budapesti Rádióban. Az írónő a városi könyvtár tisztviselője, akinek Szent László király című munkája nem az első, ami felhangzik a rádióban. Könyve, amit Jósa Andrásról, a szabolcsi polihisztorról írt, nagy feltűnést keltett megjelenésekor.
Nagyjából ennyit szerettem volna elmesélni az ünnepi lázban égő Nagyvárad hangulatáról. Nem is mesélhetek többet, hisz magáról az ünnepségekről, a lezajlott eseményekről kitűnő közírónk, dr. Jósa Piroska nagyszerű könyvet írtÁrpádházi királyok kései találkozója Nagyváradon címmel.
Ami a szervezést, az ünnepi hét nagyszerűségét illeti, a váradi sajtóban felsőfokon írnak mindenről. Lehet, hogy napjainkban is tanulhatnának sokkal kisebb horderejű események szervezői az elődöktől. És erre csak egy példát másolnék ide, szó szerint idézve a Nagyvárad 1942. május 2-i lapszámában megjelent közleményből:



Farkas László, Nagyvárad

CÍMKÉK: HISTÓRIA