Szimbiózis

Pár évvel ezelőtt néhai Kordics Imrével, Várad temetőinek kutatójával, sőt bátran mondhatom, jó ismerőjével, – merthogy a villamosok épp nem közlekedtek akkor – gyalog sétáltunk keresztül az egykori, már parkosított Olaszi temetőn. Imre barátom kissé „eltérített” az eredeti útvonalunktól, és két, félig a földbe taposott, törött sírkövet mutatott meg a Haller-kápolnával szemben álló főkereszt háta mögötti füves részen, a kerítés mellett. Meg kellene őket menteni, mondta, én pedig azonnal az akkor még javában aktiváló EMI (Erdélyi Magyar Ifjak) fiataljaihoz fordultam. A fiatalok egy nap alatt megszervezték az akciót, másnap már el is szállították a két követ a váradréti református templom udvarába, ahol több, a temetőből kimentett sírkő van. Mindkét kövön jól olvashatók a nevek és az évszámok. Amiért azonban ez a kis írás született, a temető egy kuriózuma, ami a Des Echerolles-Kuspér kápolna jobb oldalán, egy kerítés mellett található. Egy fatörzsbe két oldalról is belenőtt kerítésdarabokat mutatott akkor Imre, és azon ötleteltünk akkor, hogy vajon miként történhetett ez a csoda?


Mert csoda, hogy a fa nőtt és befogadta testébe az idegen anyagot. Akkor abban maradtunk, hogy a két különböző, egymás mellett álló sír kerítése közé direkt ültették a csemetét, ami az évek során nőtt-növögetett, aztán amikor a temető parkosítását végezték, vagy elkerülte az illetékes favágóbrigád figyelmét, vagy egy jóindulatú, a fákat és a természetet szerető ember volt a brigád vezetője, aki megkegyelmezett ennek a ma már kuriózumnak számító jelenségnek.


Imre barátommal akkor megígértük egymásnak, hogy figyelni fogjuk a fa sorsát. Ő közben itt hagyott minket, én azonban, amikor arra járok, mindig megnézem és le is fotózom a már régen bekerített fát. Legutóbb a múlt héten, ragyogó napsütésben tettem ezt, és akkor határoztam úgy, hogy írni fogok róla, remélve, hogy a kedves olvasót is gondolkodásra, mi több, optimizmusra serkenti a nem mindennapi látvány.

Azt, hogy miről kellene elgondolkodni, mindenki maga dönti el, nekem fotózás közben nagyon sok dolog eszembe jutott. Többek között az, vajon ott nyugszik-e még az, akinek sírját a kerítés óvta, és azon is gondolkodtam, vajon melyik kovácsműhely munkáját dicséri a máig megmaradt, a fa testét is elviselő mestermunka.

Farkas László
Nagyvárad


Megjelenet a Reggeli Újság 2017. novembe 20.-i számában